Nem okozott komoly gondokat a Hargita megyei mezőgazdaságban a szokatlanul fagyos és havas március végi időjárás, a gyümölcstermésztők is remélik, hogy a hideg nem tett kárt a gyümölcsfák rügyeiben.
2013. március 27., 17:502013. március 27., 17:50
2013. március 27., 18:082013. március 27., 18:08
Kissé késlelteti a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat az elmúlt időszakban tapasztalt szokatlanul fagyos és havas márciusi időjárás, de nem tett kárt a mezőgazdaságban, illetve a különböző növénykultúrákban – tájékoztatott Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Még a korán virágzó gyümölcsfákban sem indult meg igazán a nedvkeringés, a hideg ugyan a rügyfakadást is késlelteti, de a fák még nem voltak olyan állapotban, hogy az időjárás számottevő kárt tudott volna tenni bennük – fűzte hozzá az igazgató.
Megyeszinten Udvarhelyszéken a legmagasabb az átlaghőmérséklet, így a március eleji meleg időszakot követően itt állt fenn leginkább a fagykárok veszélye. Elképzelhető, hogy a szőlőben néhány százalékos kárt tett a hideg, ugyanis az érzékeny fagyokra, éppen ezért még nem is metszette meg azokat, mert az fokozta volna a veszélyt – magyarázta Gergely Levente gyümölcstermesztő. A gazda farkaslakán egy hektáron körtét is termeszt, de ezeknek a rügyeit még nem vizsgáltatta be. A rügyek meg vannak duzzadva, de a rügyfakadás még nem történt meg, az esetleges fagykár kívülről nem is látszik, csak úgy lehet felfedezni, ha egy jó éles késsel tíz-húsz rügyet hosszában kettévágnak – fejtette ki a gyümölcstermesztő, hozzáfűzve, elég, ha a rügy felszíne alatti rész a fagytól megbarnul, akkor az már nem fog teremni. Reméli, az ő gyümölcsfái nem szenvedtek fagykárt, de a bizonyosság érdekében a napokban elvégzi a rügyvizsgálatot.
A körte viszonylag korai virágzású gyümölcsfának számít, a székelyudvarhelyi növényvédelmi központot a napokban már kereste fel aggódó gyümölcstermesztő, rügyvizsgálatot és tanácsot kérve – tudtuk meg Jakab Árpádtól, a központ vezetőjétől. A gazda által bevitt, körtefa-termőágon található rügyeket mikroszkóp alatt megvizsgálták, és azt tapasztalták, hogy a megduzzadt rügyek felső csúcsa a fagyok hatására kissé megbarnult – magyarázta a szakember, aki maga is gyümölcstermesztő, de hangsúlyozta, komoly gondokat még nem okoztak a fagyok Udvarhelyszéken, ugyanis a rügyfakadás még nem kezdődött meg. A fák virágait – fajtától függően – már a mínusz 0,5–mínusz 2 Celsius-fokos hideg is tönkreteheti, így a fagyok virágzás idején jelentik a legnagyobb veszélyt. Jakab Árpád ugyanakkor az ilyenkor szokásos kerti teendőkkel kapcsolatban azt is elmondta, a gyümölcsfák tavaszi általános fertőtlenítő, kártevők és gombásodás elleni permetezésével még várni kell, amíg a nappali hőmérséklet el nem éri a 8–10 Celsius-fokot, de elképzelhető, hogy erre már a hét végén sor kerül.
Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
szóljon hozzá!