
Fotó: Thomas Campean
Reagáltak a megyei önkormányzattól a szentegyházi hídépítési munkálatokkal kapcsolatos megkeresésünkre csütörtökön, cikkünk megjelenése után.
2015. július 30., 19:382015. július 30., 19:38
Több napi várakozást követően Zsombori László, a Hargita megyei önkormányzat beruházási igazgatóságának vezetője szerkesztőségünknek megküldött levelében kifejti, Szentegyházán négy új híd van épülőben, melyek újjáépítési terveinél figyelembe vettek minden meglévő hibát és hiányosságot – pl. stabilitást, alámosott alapokat, biztonsági elemek hiányát stb. –, és ahol a helyreállítási költségek megközelítették egy új híd értékét, ott az új mellett döntöttek.
A 132-es úton épülő négy új híd közül az első szélessége 9,98 méter, amiből egy méter járda lesz. Itt elkészültek az alapok, megvan a híd, amely már autóval járható, illetve kész az útszegély is. Következik az aszfaltrétegek kialakítása, valamint a biztonsági elemek, korlátok felszerelése, továbbá még hátravannak a mederrendezési munkálatok – derül ki a levélből.
„A gyár közelében lévő második hídnál a szennyvízcsatorna mélyebbre helyezési munkálatai folynak. A hét elején ástak le a Harvíz Rt. szakemberei, de sziklás talajt találtak a híd alatt, ami nem teszi lehetővé a szennyvízcsatorna tervek szerinti lejjebb süllyesztését. Jelenleg a Harvíz és a hidat tervező, illetve építő cég keresi a technikailag megfelelő megoldásokat” – tér ki a vezérigazgató a levélben, ugyanis mint írtuk, nem várt bonyodalmakba ütköztek ennél a hídnál: az átkelő alatt több olyan vezetéket talált a kivitelező, melyek áthelyezése nélkülözhetetlen a folytatáshoz. Ha megoldás születik az ügyben, folytatódhat a tervezett munka, tehát az előkészített fém hídelemek végleges elhelyezése, aszfaltozás, biztonsági elemek felszerelése, illetve a mederrendezés. A 13 méter széles híd is járdával, illetve biztonsági korláttal lesz ellátva – ígérik.
Ami a harmadik hidat illeti, ott „a leszakadt útrész helyreállításához szükséges támfal megépítése után helyére teszik az előkészített acél hídelemeket, amelyek már össze vannak szerelve. A híd szélessége 15 méter, egyik oldalán járda és védőkorlát, másik oldalán pedig csak védőkorlát lesz. A negyedik, a bányánál lévő hídnál az alapok megöntése van folyamatban, a munkálatok terv szerint haladnak, itt is acélszerkezet van előkészítve. A 9,98 méter szélességű híd egyik oldalán lesz járda, és mindkét oldalán védőkorlát” – olvasható a tájékoztatóban.
A 132-es megyei út szentegyházi szakaszán a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató ivóvíz- és szennyvízhálózati munkálatai során az úttestet is igénybe vették – tér ki válaszában a beruházási igazgatóság vezetője –, a munkálatokat pedig már befejezték, viszont a cég még nem adta át az úttestet a megyei utak adminisztrátorának, ezért nem kezdődött még el az aszfaltozás.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!