
Fotó: Veres Nándor
Elfogták a kedd hajnali kábeltolvajokat, akikre figyelmeztető lövést adott le egy rendőr – tudatta Jére Ferenc, a székelyudvarhelyi rendőrség parancsnokhelyettese.
2013. február 08., 13:562013. február 08., 13:56
2013. február 08., 13:572013. február 08., 13:57
Mint elmondta, nem a két tolvaj személyazonossági igazolványát találták az otthagyott autóban, a kézre kerítés sokkal körülményesebb volt ennél. Az autó papírjait követve egy közelmúltban Marosvásárhelyen értékesített jármű eladójától kiindulva a vásárló lakhelyét azonosították Kovászna megyében. A háromszéki rendőrséggel együttműködve ráakadtak a tettesekre: Baróton fogták el őket. Mint kiderült, a két tolvaj szinte Székelyudvarhelyig menekült, majd alkalmival Homoródszentmártonig sikerült eljutniuk, onnan gyalog mentek Barótra.
A székelyudvarhelyi ügyészség szerdán terjesztette fel őket 29 napos előzetes letartóztatásra, a bíróság jóváhagyta, amit a tolvajok azonnal meg is fellebbeztek. A Kovászna megyei Cs. L. és Zs. M. (25, valamint 26 évesek) fellebbezését a Hargita Megyei Törvényszéken szerdán délelőtt elutasították, nyilatkozta Kardalus Erika, a törvényszék szóvivője.
Dobai Csaba, a Romtelecom Rt. csíkszeredai fiókjának a vezetője lapunknak elmondta, hogy bár nincsenek pontos számadatai kézügyben, az utolsó évben jelentősen kevesebb huzalt loptak távközlési hálózatukból, mint az azelőtt valóban. A csökkenést annak tulajdonította, hogy időközben hálózati érzékelőket helyeztek el stratégiai pontokon, amelyek azonnal értesítik a rendőrséget szolgáltatáskiesés esetén, megjelölve a hibásodás helyét. „Egyelőre hasznosnak bizonyult ez a lépés, de a tolvajok mindig próbálkoznak. Állandó erőfeszítésbe kerül a védekezés” – állította a távközlési szakember.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!