A ló és lovas legjobb barátja

Jakab Árpád tinédzser korában még erdésznek készült, aztán idővel rájött, hogy ő igazából többet szeretne elérni az életben, olyan szakmát választana, amivel kitűnik. Patkolókovács lett. Fiatalságára sokan rácsodálkoznak, nevetve meséli, megtörténik, hogy egy-egy helyszínre érve első látásra a patkolókovács inasának nézi a gazda.

„Tizennégy éves koromban meg voltam róla győződve, hogy erdész leszek, B verziónak merült csak fel a kovács mesterség. Székelyudvarhelyen végeztem el a középiskolát, környezetvédelmet tanultam, ám idővel rájöttem, ha maradok a tervemnél, maximum erdészmérnök lehet belőlme. Bátyám állatorvos, külföldi kollégákkal elég sokat konzultál, ők jöttek az ötlettel, hogy menjek el Magyarországra, nézzem meg, miről is szól a patkolókovács szakma. Külföldön a sportlovas világban gyakran dolgozik együtt patkolókovács és állatorvos. Az érettségi után végül letisztult bennem, hogy patkolókovács leszek, és Magyarországra mentem tanulni. Ennek már öt éve” – meséli Jakab Árpád. A fiatalember – mint kiderül – azóta sem bánta meg e döntését. Magyarországon elleste, megtanulta a szakma csínját-bínját, állásajánlatot kapott, dolgozott, tapasztalatot szerzett. „Ott nem úgy volt, hogy aki tudja, az csinálja, aki nem, az tanítja. Olyan kovácsoktól, állatorvosoktól tanultunk, akik a hétköznapokban is ezzel foglalkoztak. Aztán Mosonmagyaróváron kezdtem dolgozni, robbanásszerűen beindult minden: az anyagiak, a szakmám, az életem.”

És mindezek ellenére – talán sokak meglepetésére – hazatért. Miért – kérdezem. „Szeretem itthon. Az emberek elsősorban az anyagi vonzatát nézik a döntésnek, de kérdem én, mi van a barátokkal, az esti sörözéssel, a családdal. Nekem ezek az emberek fontosak. Magyarországon megvolt a jó fizetés, a jó főnök, de hiányoztak a számomra fontos emberek. Rájöttem, hogy itthon szeretnék valamit elérni. Nem kell a kereket feltalálni, csak haza kell gurítani. Ha meggondoljuk, ez a szakma nem is annyira új, hanem inkább ritka. Na most már én is azon ritka emberek sorát gyarapítom, akik járják az országot, és így patkolnak” – mondja a patkolókovács.

Mobilműhely kohóval

A fiatalember nem üres kézzel érkezett: a nyugaton már megszokottnak számító mobil kovácsműhellyel tért haza, amellyel itthon immár egy éve járja az országot. Egy patkolókovács egyik napja sem hasonlít a másikra – jegyzi meg. Az egyeztetés adja az alapot, majd kiszáll a helyszínre és teszi a dolgát. „Öröm az ürömben, amikor kimegyek egy helyszínre, és kiderül, hogy nem öt ló vár rám hanem nyolc. Na, ez az egész heti programomat felborítja, igyekszem a csúszásokat kiküszöbölni. Nagyon mozgalmas, és ezt szeretem.” Kedden, beszélgetésünkkor Székelyvarságon indult a napja, folytatódott Gyergyóditróban és befejeződött a Gyilkos-tónál. Öt lovat patkolt meg. „Én, ha a tulajdonosokkal közös nevezőre tudok jutni, bárhová elmegyek. A távolság nem akadály” – jegyzi meg nevetve.

Árpád gyári patkóval dolgozik, amely ki van árkolva, megvannak a szöglyukak, azt kell a lólábra mérni, fölmelegíteni, a lábra igazítani oly módon, hogy a ló patájának a tükörképe legyen. Ha minden a lehető legnagyobb rendben van, akkor egy sportló patkolása, segítség nélkül, egy-másfél órát vesz igénybe, egy igáslóé két órát. „Az igáslovat fel kell sarkazni, a teherhúzásra kell felkészíteni. Az előkészülés időt vesz fel. A sportlónál sokkal másabb szempontok alapján patkolunk, esetükben olyan futószöget kell állítani, mint egy versenyautónál. Itt nincs hibalehetőség, legalábbis ezt a minimálisra kell csökkenteni” – magyarázza.

És ha rúg a ló?

Márpedig rúg, sőt már Árpád is szenvedett el lórúgást. „Azzal nem történik baleset, aki nem patkol. Nem az a kérdés, hogy megtörtént-e, hanem hogy mikor fog megtörténni” – jegyzi meg. Szereti a szakmáját, mert szereti az emberek és a lovak közelségét. „Van, amikor a ló miatt szeretek egy adott helyre menni, van, amikor a táj, a körülmények miatt. Szeretem, amikor látom, hogy miután megpatkoltam egy lovat, utána jól teljesít, élvezi a munkám gyümölcsét” – magyarázza lelkesen.

Jakab Árpád nagy reményekkel, tervekkel látott e szakma gyakorlásához. „Szeretném, hogy a romániai sportlovas-életben meghatározó személyiség legyek, mint patkolókovács. Szeretném elérni, hogy amikor sportlovazásról, lópatáról, lóortopédiáról van szó, akkor az én nevemet is megemlítsék az emberek, számon tartsanak” – mondja a zetelaki ífjú patkolókovács.