
Ahol tudnak, bővítenek. Nemrég vettek nyolc új számítógépet a felsőboldogfalvi iskolában
Fotó: Pál Árpád
Ősztől kötelező lesz a heti egy informatikaóra az ötödiket kezdő általános iskolásoknak, azonban nem minden udvarhelyszéki tanintézményben van ehhez elegendő számítógép, a meglévők többsége pedig elavult. Eddig csupán választható tantárgyként szerepelt az informatika a tantervben, ezért az iskolaigazgatók nem mindenhol fektettek hangsúlyt a számítógéppark fejlesztésére.
2017. március 14., 14:452017. március 14., 14:45
Teljesen felújított informatikai terem van a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskolában, huszonöt utolsó generációs laptoppal – tudtuk meg Lukács Barna igazgatótól. Mivel tavaly nem kellett nyári javításokra költeni, az erre kapott összegből számítógépeket vásároltak. Ősszel két ötödikes osztály kezd, összesen ötven tanulóval, így mindenkinek jut gép, azonban a következő években már lesznek nagyobb létszámú osztályok is, ezért igyekeznek néhány újat beszerezni. „Egyelőre heti két órára van oktató, a következő években megnövekvő óraszámokra pedig meg fogjuk hirdetni az állást” – vázolta a jövőt az igazgató.
A székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolában frissítették annak a tizenhat számítógépnek az operációs rendszerét, amelyet 2006-ban kaptak, így jól lehet velük dolgozni – mondta Ferencz Viola igazgató. Ahhoz azonban, hogy az órákon mindenkinek legyen munkaeszköze, még szükség lesz tíz gépre, ezeket a következő tanévig igyekeznek beszerezni.
Fotó: Pál Árpád
Mivel az előző években már választott tantárgyként oktatták az informatikát Felsőboldogfalván, felszerelt terem is van a Fülöp Áron Általános Iskolában. Tamás Zoltán igazgató elmondta, hogy a huszonkét számítógépből nyolcat nemrég lecseréltek, így ősztől megfelelő körülmények között tanulhatnak az ötödikesek.
Közel ötven számítógép található a zetelaki P. Boros Fortunát Középiskola informatika- és fizikatermében, igaz, többségük tíz-tizenöt éves – közölte Abrán Enikő igazgató. Az oda tartozó zeteváraljai Jókai Mór Általános Iskolában is hasonló korú a géppark, azonban a rendszergazda hamarosan újratelepíti ezek operációs rendszerét. „Ott kis létszámú osztályok vannak, de ha szükséges, a központi iskolából átvihetünk gépeket” – tette hozzá az igazgató.
„A kormánytól 2005-ben kapott tíz számítógépünk nagyon gyenge, azóta adományba még érkezett három erősebb gép” – mondta Tiboldi Sándor, az etédi Jósika Miklós Általános Iskola igazgatója. Mivel húsz-huszonöt diák van egy osztályban,
Az igazgató szerint a kőrispataki iskolában jobb a helyzet, ott a 2008-ban kapott tíz géppel jól lehet dolgozni. „Egyelőre nem látok más lehetőséget, mint azt használni, ami van, és várjuk, hátha a kormány kisegít” – összegezte.
Fotó: Pál Árpád
Érdekes a helyzet a homoródszentpáli László Gyula Általános Iskolában: internet csak a főépületben van, azonban a tíz régi, meglehetősen gyenge számítógéppel felszerelt terem évekkel ezelőtt abban az épületben kapott helyet, ahol az óvodások tartózkodnak – tudtuk meg Kertész Hajnal igazgatótól. Hamarosan eldöntik, hogy a szaktermet költöztetik a főépületbe, vagy beköttetik az internetet a jelenlegi helyszínre, függetlenül attól, hogy a számítógépes alapismeretek elsajátításához nem feltétlenül szükséges a világháló.
Minden iskolában, ahol informatikaoktatás van, elfogadható internethálózat és informatikaterem van. A számítógépek legtöbb helyen tíz évnél idősebbek, némelyek nem is működnek – ismertette a megyei helyzetet Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő.
– tette hozzá. Egyelőre úgy véli, a meglévő gépek, ha lassúak is, az alapfokú számítástechnikai ismeretek elsajátítására még jók. „A tantárgy célja nem az, hogy informatikai szakembereket neveljen, hanem hogy a digitális világban jól kiigazodó polgár legyen belőlük” – magyarázta.
Fotó: Pál Árpád
„2008-ban volt az utolsó kormányprogramos beszerzés. Akkor is problémák voltak amiatt, hogy a huszonöt fős osztályokkal működő iskolák tíz gépet kaptak. Azóta ezek elavultak, de az alapokat meg lehet tanítani velük. Iskolánként változó a helyzet, sok helyen önerőből, pályázatokból egészítették ki a gépparkot” – magyarázta Miklós Csaba, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség informatikaoktatásért felelős tanfelügyelője. Véleménye szerint
hiszen a számítástechnikát közgazdaság- vagy fizikatanár is taníthatja, azonban később programozást is kell tanítani, amihez már informatikus kell, ez pedig sok iskolában nehezen lesz megoldható.
Néhol internet sincs
Vannak olyan általános iskolák is Udvarhelyszéken, ahol internetszolgáltatás sincs. Ilyenek például az ivói Székely János Elemi Iskola, a homoródkeményfalvi, a homoródszentpéteri, illetve az abásfalvi általános iskola. Ez legutóbb a nemrég bevezetett tej-kifli program internetes nyilvántartásában okozott gondot.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!