
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
Idén a tavalyinál több pénzt kapott a tanfelügyelőség tankönyvek vásárlására, de ez nem jelent sokkal több új könyvet, mint az előző években. Az elsősök új tankönyveket kapnak, a többi évfolyamon viszont húsz-harminc százalékos lesz a könyvállomány felújítása.
2013. augusztus 06., 16:172013. augusztus 06., 16:17
2013. augusztus 06., 17:062013. augusztus 06., 17:06
Ebben az évben 401 006 lejt utaltak ki a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnek új tankönyvek vásárlására – közölte Waczel Ferenc tanfelügyelő, az intézmény illetékese. Tavaly több mint 275 ezer lejt fordíthatott a tanfelügyelőség erre a célra, amint azonban Waczel Ferenc rámutatott, a tankönyvek drágulása miatt az idei nagyobb összegből nem tudnak lényegesen több új tankönyvet vásárolni, mint előző évben.
Az elsősök teljesen új könyveket fognak kapni, számukra megrendelték a szükséges mennyiséget, második osztálytól negyedik osztályig pedig matematikából, illetve magyar nyelv és irodalomból, román nyelv és irodalomból kapnak új tankönyveket ősszel a diákok – közölte a tanfelügyelő. Ismertette, ötödik és tizedik osztály között azon tárgyakból rendeltek kiegészítést a jelenlegi készletek mellé, amelyekből dolgozatírás van, így a magyar, román és matematika könyvkészletet újítják fel részben, az iskolák igénylései alapján. Összességében a tankönyvek mintegy húsz-harminc százaléka újul meg – összegezte Waczel Ferenc.
Elmondta, a tankönyvkiadókkal megkötötték a szerződéseket, és van köztük, amely már szállított is könyveket. A szerződés szerint augusztus végéig kell a megrendelt könyveket a megyébe hozzák a kiadók, késés azonban szinte mindig elő szokott fordulni, ezért remélik, hogy iskolakezdésre meglesznek a megrendelt új könyvek – mondta a tanfelügyelőség munkatársa.
Az elmúlt években gyakran arról számoltunk be, hogy az új tankönyvek beszerzésére kiutalt pénz nem fedezi a szükségleteket. Waczel Ferenc úgy véli, az elmúlt időszakban főként a felső tagozatosok biológia, kémia, illetve fizika tankönyveinek állapota romlott le, és nagyon rossz a helyzet a kilencedik és tizedik osztályosok szaktantárgyainál, amelyeknél utoljára hat-hét évvel ezelőtt frissítették fel a tankönyvállományt.
A padokra kerülő tankönyvek állapota várhatóan a következő években sem javul jelentősen, mivel a szaktárca feltételezhetően nem fog nagyobb összegeket fektetni a tankönyvkészletek felújításába, az előkészítő osztályok bevezetése miatt ugyanis meg kívánják változtatni az elemisták tanterveit, az oktatási tárca vezetője pedig ötödik osztálytól felfelé is a tanterv átfésülését ígérte, ami új tankönyvek nyomtatását is feltételezi.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!