A hagyomány nem vész el

Tavaly a Székelyudvarhelyen megrendezett vőfélytalálkozón adta át a stafétát Lakatos István, ismertebb nevén Sasmadár Molnár Józsefnek. „Parajdi lévén, úgy gondoltam, hogy a sóbányánál jobb helyen nem is tarthatnánk a székelyföldi találkozót” – magyarázta a házigazda. Az eseményen több mint harminc lakodalmas gazda vett részt, a gyülekező szombaton délután volt a helyi kultúrotthonnál. A társaság innen a zenészek és feleségeik kíséretében vonult le a bánya bejáratáig. 

„Jó alkalom ez arra, hogy egy kicsit mulassunk mi is, hisz a lakodalmakban nagy felelősség hárul a vőfélyre, nincs ideje ilyenkor szórakozni. Ugyanakkor a tapasztalatcsere is fontos a találkozókon. Például ha a zenészek négy lakodalomban ugyanazt húzzák, akkor őket senki sem szólja meg, da ha a lakodalmas gazda négy esküvőben ugyanazt mondja el, akkor az embereknek feltűnik. Az ilyen találkozókkor tehát alkalmunk nyílik egymástól tanulni, ellesni egy-két cselt” – magyarázta Molnár József. A sóbánya borpincéjében fimon falatokkal várták a részvevőket, így a beszélgetés ugyan elhalt, de a zene szólt továbbra is. A zenészeket maguk az ünnepeltek váltották: a házigazda rövid, rímbe foglalt köszöntőjét követően minden részvevő bemutathatta ékesszólása legjavát, ki-ki egy monológgal, verssel szórakoztatta a hallgatóságot.

„A vőfélynek nagyon fontos szerepe van a lakodalomban, hisz összhangot teremt a zenészek, a szakácsok és a vendégek között, levezényli az egész eseményt: tudnia kell, hogy a pincérek mikor hozzá be a különböző fogásokat, a zenekar mikor húzza, és mikor ne zenéljen stb.” – érvelt a szervező. A találkozón egyébként több fiatal szószóló is részt vett, a hagyományos mesterség stafétáját ők viszik tovább. „Sajnos a lagzik ötven százalékába már nem hívnak szószólót, igaz, olyan is előfordul, hogy az ifjú pár későn kap észbe, és már nem találnak szabad vőfélyt” – mondta el Tankó László, udvarhelyszéki szószóló.

Az eseményen ezúttal is részt vett Fülöp Ferenc, azaz Mesemondó Ferike a szószólótalálkozók kezdeményezője. A csíkszeredai vőfélyt „hercegnek” szólítják kollégái, hisz néhány éve a Kárpát-medencei szószólók találkozójának fődíjasa volt. „Istenadta tehetség ez, hogy jól tudok beszélni. Matematikából soha ne voltam jó, Parajdon a gimnáziumból ezért buktam ki, de a nyelv és a népi irodalom mindig nagyon érdekelt” – mesélte. Feri bácsi úgy véli, a tapasztalat és a gyakorlat teszi a jó vőfélyt. „A jó vőfélynek a körülményeknek megfelelően kell beszélnie, fel kell mérni a társaságot, hisz nem mindegy, hogy falusi vagy városi lakodalomról van szó. Ez csak tapasztalat révén érhető el, hisz gyakorlat teszi az embert mesterré” – tette hozzá.

„Vidékenként változik, de szerencsére vannak még olyan fiatal párok, akik tartják a hagyományokat. A hagyomány nem fog elveszni, hisz kötelességünknek érezzük annak ápolását, és azt is, hogy a tudást, amit elődeinktől tanultunk, továbbadjuk a fiataloknak” – summázott Molnár József.