A gyerekotthonokban élőket is meglátogatta a Mikulás

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Könnyű volt odatalálnia a régi községházában kialakított tágas, korszerű, új helyre – mondta a Mikulás Oroszhegyen, a Tamási György Szeretetotthonban. Magyarországról Mikulás-túrán érkezett a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi intézményeibe.

Molnár Melinda

2016. december 05., 20:182016. december 05., 20:18

2016. december 05., 20:352016. december 05., 20:35

Rénszarvas húzta szán helyett tizenhat mikrobusszal járta körbe a huszonhat fős Mikulás-csoport a nyolcvan erdélyi házat – több mint tizenöt tonna adományt juttatva el a hét nap alatt. Idén első ízben ajándékoztak a marosvásárhelyi, csíkszeredai és gyergyószentmiklósi kórház beteg gyermekeinek, illetve a havadtői református gyermekvédelmi intézménynek. Kézbesítették a keresztszülői program ajándékait is.

Az udvarhelyszéki napköziotthonokban is nagy volt az öröm a hétvégén. Felső- és Alsósófalva, Parajd, Máréfalva, Kápolnásfalu, Székelyszentkirály és Zetelaka délutáni foglalkoztatóiban hangzottak fel a Mikulás-köszöntők, majd elbeszélgettek a puttonyos ajándékosztóval. Jendrolovits Gábor Szekszárdon élő vállalkozó tizennegyedik alkalommal szervezte meg a túrát. Az adományokból tartós élelmiszert, tisztító- és mosószert, valamint egyéb tárgyi ajándékokat vásároltak, illetve édességcsomagot minden gyermeknek.

Az oroszhegyiek versekkel, dalokkal és a szeretetről szóló jelenettel fogadták az ajándékosztót. Végül a gyermekek áldást kértek jótevőikre, és mindennapi imát ígértek értük.

Nem maradt el a vöröskereszt Mikulás-maratonja
Két évtizedig Mikulás-maratont futottak a Vöröskereszt Hargita megyei önkéntesei. Napjainkban az ajándékozási idő és táv „maratoni”. A krampuszok, manók és társaik Mikulás-színházat szerveznek, és megajándékozzák a gyermekcsoportokat. Szombaton az Oklándi Elhelyezőközpont lakói örvendeztek a tizenkét fős csapat látogatásának, és főszerepben láthatták a Mikulás kellékeit: a puttonyt, a palástot, a csizmát, a szánt, a rénszarvasokat. Az interaktív, sok humort és derűt tartogató Mikulás-színház után a kicsik és nagyobbak magukhoz ölelhették az áhított ajándékokat. 1993-tól minden évben megörvendeztetik az oklándi gyermekeket. Kérdésünkre, hogy mi ad erőt, kitartást évről évre a megyebeli többszörös maratoni távhoz, Zsigmond Éva, a Vöröskereszt Hargita megyei elnöke mosolyogva mondta: számukra természetes, hogy meglepetést szereznek és keresik a lehetőségeket a jótettekre. „Mindig vannak, akik örömet akarnak szerezni. Négy-hat évente változnak a csapattagok. Nekünk, a gyermekeknek, az adományozóknak, egyszóval mindenkinek öröm. A korábbi években váltófutással szaladták le a távot. „Eltelt az idő, meg is öregedtünk. Maratoni az idő: december elsejétől karácsonyig tart az ajándékosztás.” Csíkszeredából indulva idén Lóvészre és Maroshévízre is eljutnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés