
Fotó: Lukácsi Lehel
Székelyszentmihály citeraművészetének jelenét és múltját hozta párhuzamba a helyi zenekar szombat délután a helység kultúrotthonában, az első alkalommal megszervezett Szép a Nyikó s a vidéke… elnevezésű találkozón. A ritkán előtérbe kerülő hangszer ünneplésére három vendég zenekart is meghívtak.
2014. november 24., 13:422014. november 24., 13:42
A helység zenei rendezvényein legtöbbet énekelt, játszott dal kezdetét, a Szép a Nyikó s a vidéke… mondatot választotta mottójául a nagy múltú székelyszentmihályi citerazenekar először megszervezett népzenei találkozóján, mely alkalomból zsúfolásig megtelt a helyi kultúrotthon szombat délután. A rendezvényre a gyergyóalfalvi és -csomafalvi, valamint a marosvásárhelyi citerazenekarokat is meghívták, de a vendégek között népdalénekes és furulyás is szerepelt, a rendezvény díszvendége pedig Mátyus Ilona nyugalmazott tanítónő volt, aki a hetvenes évek óta meghatározó alakja a település kulturális életének.
A produkciók előtt a közönség megtekinthetett egy kisfilmet a szentmihályi citerazenekar történetéről – mint kiderült, a közösséget Szőke Sándor tanító indította 1974-ben nyolc taggal, a részvevők száma később tizennyolcra emelkedett. Nők, férfiak, felnőttek és diákok egyaránt citeráztak, sikerrel léptek fel a térség különböző kulturális rendezvényein. A citeramozgalom 1992-ben megszűnt, és 2009-ig nem volt Székelyszentmihályon zenekar, öt éve azonban hét lelkes fiatal újraindította ezt a hagyományt. A szervezők részéről Nagy Márta citerás elmondta, ezzel a rendezvénnyel céljuk volt a múltról való megemlékezés, egyúttal a jelen bemutatása, illetve a citeraművészet ünneplése a helyiekkel és meghívottakkal.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!