Az egyre növekvő benzinárak ellenére sem várható a közeljövőben a taxiköltségek drágítása, ez azonban nehéz helyzetbe hozza a társaságokat. A fuvardíj öt éve nem változott, az üzemanyag ára viszont annál inkább, így a sofőröknek jóval többet kell most dolgozniuk a nyereségért, mint néhány éve – mondta el Chelbezan Kornél, az egyik udvarhelyi taxitársaság ügyvezetője.
2012. szeptember 12., 18:262012. szeptember 12., 18:26
2012. szeptember 12., 18:422012. szeptember 12., 18:42
Az ügyvezető elárulta: régóta tervezgetik már a fuvardíj emelését, ám erre a közeljövőben nem kerülhet sor, ugyanis a város három taxitársasága nem jutott dűlőre a kérdésben. „Javasoltam a többi társaság vezetőinek, hogy mindössze néhány banival emeljük a fuvardíjat, ám ők ebbe nem egyeztek bele. Azoknak a társaságoknak, amelyek autói éjjel-nappal szolgálatban vannak, nem érdekük, hogy megemeljék az árakat. Nekünk pedig az nem érné meg, hogy drágábban dolgozzunk, mint a többiek” – fejtette ki Chelbezan.
Hozzátette, az ország több nagyobb városában már tapasztalható az áremelkedés. „A fuvardíjat hivatalosan úgy szokták kiszámolni, hogy hét deciliter üzemanyag árának feleljen meg. A mostani benzinárakat tekintve ez négy lejt jelentene kilométerenként, ilyen árak mellett persze senki sem taxizna. De ha csak ötven banival emelnénk a díjat, már az is javítana helyzetünkön” – vélte az ügyvezető.
Mint kiderült, áraik öt éve változatlanok, ellenben a benzinköltségek jócskán megugrottak azóta. „Legkevesebb napi tíz órát kell dolgoznunk, hogy megéljünk a taxizásból. Rengeteg adót kell fizetnünk, csak a bevétel egyharmada a miénk. Helyzetünk javításának egyetlen módja az, ha a város három taxitársasága megegyezik egy egységes drágításban, ez azonban csak akkor lehetséges, ha ők is rájönnek, nem éri meg ennyiért szállítani” – összegezte Chelbezan.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!