
Eredményesen szerepelt a Tamási Áron Gimnázium négytagú csapata október 30-án Békéscsabán, az immár második alkalommal megrendezett PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny megyei fordulóján, így a Borsos Bálint, Kertész Norbert, Nagy Levente és Szász Bálint tizenkettedik osztályos diákok alkotta Money & Co. csapat száz közül a nyolcadik helyen áll.
2014. november 03., 11:282014. november 03., 11:28
Holtverseny után, a végső kérdéskör során egy ponttal maradt le az első helyezettől a székelyudvarhelyi Money & Co. csapat a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny október 30-án megtartott megyei fordulóján Békéscsabán, a magyar versenyen ugyanis erdélyiekként egy magyarországi határ menti térséghez jegyezték be őket. A megyei fordulót múlt csütörtökön tartották, Magyarországon összesen húsz helyszínen: az udvarhelyiek a békéscsabaiak mögött, Békés megye második helyezettjeiként – egyúttal a három megyét magában foglaló régió legeredményesebb másodikjaiként – száz csapat közül a legjobb huszonnyolc közé jutottak.
A gimisek pontszám alapján tizenkét magyarországi megye első helyezettjeit is maguk mögé utasították – számolt be portálunknak Dimén-Varga László, a gimisek felkészítő tanára. Mint kifejtette, igencsak jó volt látni, hogy diákjai olyan tanulókkal szemben vezették a versenyt, akik heti 5–6 órában tanulnak gazdaságtant. Tavaly a gimisek kiestek ebben a szakaszban – most a sikerélmény mellett a következő, november 13-án esedékes regionális középdöntőre fókuszálnak, ugyanis ott egy nagyon erős zentai csapattal is megmérkőznek majd. „Ha az udvarhelyieknek ott meg kell állniuk, akkor is nyertek, hiszen már olyan pénzügyi tudással rendelkeznek, amelynek megszerzésére az iskolában nem adódik lehetőségük, és amit nem lehet elvenni tőlük” – fogalmazott Dimén-Varga László.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!