192 cégből 167-et figyelmeztettek

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Tovább tart a székelyudvarhelyi kereskedelmi és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások működési engedélyeinek ellenőrzése. A helyi rendőrség szerdáig majdnem kétszáz egységnél vizsgálódott.

Veres Réka

2017. március 02., 12:002017. március 02., 12:00

2017. március 02., 12:002017. március 02., 12:00

Tavaly novemberben kezdte el a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség kereskedelmi részlege felülvizsgálni az udvarhelyi kereskedelmi egységek éves működési engedélyének megújítását. László Szabolcs, az egység vezetője elmondta, eddig összesen 192 vállalkozásnál jártak, de még nem fejezték be az ellenőrzéseket. Decemberben olyan vállalkozást is találtak, amely évek óta nem újította meg székhelyének működési engedélyét.

A jelenlegi adatok szerint az eddig ellenőrzött 192 gazdasági egység közül csak 25 vállalkozás tulajdonosa tudta igazolni székhelye éves működési engedélyének kiváltását. László Szabolcs elmondta, a többi 167 kereskedelmi egység egyelőre figyelmeztetést kapott a mulasztás miatt, és tapasztalataik szerint a vállalkozások többsége ezt követően kezdeményezte az engedély kiváltását.

A cégvezetők személyesen vagy e-mailen is elküldhetik a helyi rendőrségnek az igazolást arról, hogy megkezdték az éves engedélykiváltás költségének visszamenőleges törlesztését. Egyébként a polgármesteri hivatal kötelessége ellenőrizni, hogy az adott vállalkozás mióta nem hosszabbította meg a működési engedélyt, a helyi rendőrség csak azt vizsgálja, hogy rendelkeznek-e erre vonatkozó érvényes dokumentummal.

A működési engedélyeket az 1990/12-es törvény szabályozza, illetve a 2000-ben megjelent 99-es kormányrendelet, amely a kereskedelmi tevékenységek lebonyolítására, a termékek forgalmazására és szolgáltatások biztosítására, illetve a szabadpiac és a fogyasztók biztonságára vonatkozó előírásokat tartalmazza.

A 2015/122-es helyi tanácshatározat is ezekre hivatkozik – tájékoztatott korábban a kereskedelmi egységek működési engedélyeinek ellenőrzésével kapcsolatosan a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Az élelmiszereket forgalmazó vállalkozások nagyságuk és tevékenységük függvényében 1200–4000 lej közötti értékben fizetnek illetéket évente, a kereskedelmi és szolgáltató cégek engedélye pedig 200 lej a tevékenység megkezdésekor, és 100 lej az évenkénti megújítása. Azok a cégek, amelyek elmulasztották a működési engedély éves meghosszabbítását, utólag kötelesek kifizetni az elmaradást minden évre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván

Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván
2026. augusztus 27., csütörtök

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA

Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA
2026. augusztus 26., szerda

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert

Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón

Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón
2026. augusztus 25., kedd

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót

Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót
2026. augusztus 25., kedd

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok

Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok
Hirdetés