Tüzes „tavaszi nagytakarítás”

Lassan hagyománnyá válik Székelyudvarhelyen, hogy a vízügyi hivatal megbízottjai tavaszi nagytakarítás címszó alatt a meglévő engedélyeikre hivatkozva tarlóégetést végeznek a Nagy-Küküllő partjain. Március 10-én a Fások utca melletti folyószakasz mindkét oldalán meggyújtották a tél folyamán elszáradt növényzetet, természetesen lángra kapott az eldobált szemét is. Több olvasónk is felháborodását fejezte ki amiatt, hogy hatalmas füst borította be a környéket.

Antalfi József

2011. március 10., 16:052011. március 10., 16:05

2011. március 10., 16:552011. március 10., 16:55

Amint a helyszínre érkeztünk, a vízügy szakemberei (fáklyákkal felszerelkezve), észrevéve, hogy nem épp helyénvaló, amit tesznek – jóllehet állítólag felhatalmazásuk és engedélyük is van a tűzgyújtásra –, autóba ültek, és elhajtottak. Amikor rákérdeztünk, honnan jöttek, csak annyit feleltek: a határról. A Nagy-Küküllő medrének egyik oldalát a fa- és betonhíd közti szakaszon felégették délelőtt tíz óráig, majd miután minden helyi sajtós elhagyta a helyszínt, visszajöttek, és felégették a meder másik oldalát is. A vízügy megbízottjai nem mertek a nyilatkozni, de annyit elárultak, hogy felsőbb utasításra cselekedtek (természetesen féltek attól, hogy elbocsátják őket munkahelyükről, ha nem végzik el a kiszabott munkát).

Ambrus László környezetvédő is a helyszínre érkezett, és igencsak rosszallóan csóválta fejét, látván a „nagytakarítás” eredményét. „Ez egy visszatérő probléma, minden tavasszal felgyújtják a partot. A környezetvédelmi törvény ezt tiltja, különböző engedélyekhez kötik az égetést. Már a múlt héten sokan jelezték nekünk, hogy égetik a száraz növényzetet. Eléggé bosszantó, mert évekkel ezelőtt csemetéket ültettünk ide, ezek ilyen esetekben megsérülnek. Mindamellett, hogy környezetszennyező a füst, a most meginduló életet is elpusztítja (növényzetet, rágcsálókat, rovarokat). A megoldás természetesen, hogy rendszeresen kellene kaszálni a partot, vagy hagyni a nővényeknek, hogy fejlődjenek” – fogalmazott a környezetvédő.

A vízügyi hivatal székelyudvarhelyi igazgatója, Ádám Mózes azt mondja, már egyszerűen unalmassá vált minden évben elmagyarázni a környezetvédőknek, hogy nekik a tarlóégetésre engedélyük van. „Megkérek minden érintettet, hogy vegyék a fáradságot: le szeretnék ülni velük egy tárgyalásra. El szeretném mindenkinek magyarázni egyszer és mindenkorra, hogy mi az, amit szabad, és mi az, amit nem. Mindenki pontosan hivatkozzon a törvényre, mutassák meg papíron, mi az álláspontjuk, már tisztázni kellene ezt a kérdést. Ez a téma kezdett unalmassá válni. A vízügynek most is, mint korábban, megvan az engedélye az égetésre” – hangsúlyozta Ádám Mózes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés