Tűz Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Tűzesethez riasztották csütörtök délben a gyergyószentmiklósi tűzoltókat. A Csíszér utca végén lévő területen egy szénaraktár vált a lángok martalékává. A tulajdonos gyújtogatásra gyanakszik, a tűzoltók a száraz avarból elharapódzott lángok terjedésének tudják be az esetet.

Gergely Imre

2010. március 04., 19:112010. március 04., 19:11

2010. március 05., 14:402010. március 05., 14:40

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre



Darvas József tulajdonos elmondása szerint a tűz keletkezésének pontos idejéről nincs tudomása, hisz őt akkor értesítették az esetről, amikor az épület már lángokban állt. A károsult Darvas család ugyanis a nem a helyszín közelében él, a Csíszér utcai bekerített telkükön csupán két melléképület állt, ezek közül a nagyobbikat széna tárolására használták, ez gyulladt ki.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A tulajdonos úgy véli, rosszakarók gyújtogatásából keletkezhetett a láng. Mint mondta, az utóbbi időben a telek közelében lévő erdőrészen, ami szintén az ő tulajdona, gyakoriak lettek a falopások, és mivel ennek megakadályozásáért egy ideje naponta végez ellenőrzéseket, úgy véli, a gyújtogatással álltak bosszút rajta.

Nem tartja azt sem kizártnak, hogy hajléktalan személy talált szállásra a szénás csűrben, aki esetleg cigarettaparazsat hullathatott el. A tulajdonos szerint nem csak a 200 négyzetméter alapterületű faépítmény a kár, hisz abban 6 ezer kilónyi szénát, egy alulvágót, több köbméter deszkát, traktoralkatrészeket is tartottak, de új bútordarabok is voltak a csűrben, amik mind a lángok martalékává váltak.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A tüzet a gyergyói tűzoltóalakulat emberei oltották el, munkájukat a polgármesteri hivatal mellékgazdaságának munkatársai is segítették.

Laczkó Sándor tűzoltó alhadnagy véleménye szerint a faépítmény kigyulladását avartűz okozta. Annak ellenére, hogy még nedves a talaj, a tűz nagyon hamar elterjedt, a szomszédos területre is átharapództak a lángok, de a tűz továbbterjedését szerencsére sikerült időben megfékezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés