Fotó: Sándor-Nagy Tünde
Tarlóégetés miatt kapott lángra egy gyúlékony hulladékokat tároló raktárhelyiség a Matricagyárnál. Személyi sérülés nem történt, viszont az emberi hanyagság miatt nagy kár is keletkezhetett volna.
2011. március 17., 13:262011. március 17., 13:26
2011. március 17., 14:162011. március 17., 14:16
Mint megtudtuk, szerdán égették a tarlót a Rét és a Nicolae Bălcescu utcák között, akkor még távol a gyárteleptől lángolt a tűz. Csütörtökön reggelre viszont átterjedt a telep egyik hulladéktárolójára, ahol a veszélyes anyagokat kibocsátó szemetet tartották. „Reggel fél tíz körül értesített az egyik munkatársunk, hogy kisebb robbanások vannak a hulladéklerakónál. Rögtön a helyszínre mentek a gyár tűzoltói, akik a városi tűzoltókkal közösen hamar eloltották a lángokat. Szerencsére személyi sérülés nem történt” – mondta érdeklődésünkre Gergely László, a Matricagyár vezérigazgatója.
A vállalatvezető azt is közölte, hogy a lerakónál olajjal átitatott rongyok és üres olajoshordók voltak. „Félő volt, hogy a tűz átterjed a közeli késztermékraktárra és az akácfát tároló helyiségre, ami nagyobb bajt is okozhatott volna” – tájékoztatott Gergely László. Hozzátette, felkérték a rendőrséget, hogy derítse ki, kik a tettesek, akik a száraz avart felelőtlenül meggyújtották.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
szóljon hozzá!