
Fotó: Kovács Attila
Megjött a tavasz, és vele együtt a parlagtüzek időszaka is. Pénteken délelőtt a csíkszeredai Nagyrét utcában gyújtotta meg valaki a gazt egy üres területen, a lángok szerencsére, igazi veszélyt nem okoztak.
2011. március 25., 11:032011. március 25., 11:03
2011. március 25., 19:262011. március 25., 19:26
Megkezdődött a parlagtüzek időszaka
Könnyen történhetett volna másképp is. A városi futballstadion szomszédságában levő üres, gazos, szemetes területen a megszáradt fű égett, a szél a lángokat a Nagyrét utca felé terelte. Erre szállt a füst is, az itt elhaladó autók pedig valóságos füstfelhőn haladtak át az utca ezen szakaszán. Szerencsére, a nem túl rég elolvadt hó és az elmúlt hétvége csapadékos időjárása miatt a növényzet még nem száradt meg kellőképpen. Így a több mint száz négyzetmétert felperzselő tűz nem tombolt úgy, ahogy más körülmények között. A magasra nőtt gaz nem gyúlt meg, ez akár az út szélén oszlopokra kihúzott kábeleket is veszélyeztethette volna. Később újra lángba borult a stadionhoz közeli terület is.
A tarlók felégetését tiltják a környezetvédelmi törvények, a legelőkön, kaszálókon csak a megyei környezetvédelmi ügynökségtől kiváltott engedély birtokában, ellenőrzött módon lehet tüzet gyújtani az összegyűjtött száraz növények megsemmisítésére. A 2005/195-ös kormányrendelet be nem tartása kihágásnak minősül, és pénzbírsággal sújtható. A magánszemélyekre kiszabható bírság 3 ezer lejtől 6 ezer lejig terjed, jogi személyekre viszont ennél jóval nagyobb, 25 ezer lejtől 50 ezer lejig terjedő pénzbüntetést róhatnak ki.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!