
A Cekendről a környező településekre folyik a szemétlé
Fotó: Barabás Ákos
A cekendi szeméttározó ellen, egy tisztább környezetért és gyermekeink jövőjéért szervez békés tüntetést a székelyudvarhelyi UTCA civil akciócsoport. Céljuk felhívni a hatóságok figyelmét, hogy határozottabb fellépést tanúsítsanak az RDE Harghita Kft. Cekend-tetői szemétlerakójánál történő szennyezés ügyében.
2017. június 21., 18:482017. június 21., 18:48
2017. június 21., 18:492017. június 21., 18:49
Pénteken este hét órától Székelyudvarhelyen, a Márton Áron térre várják azokat, akik szívügyüknek tartják környezetünk tisztaságát és szúrja a szemüket, ha valaki büntetlenül szennyezi azt – fogalmazott Magyari Lajos, az UTCA egyik tagja.
– sorolta.

A környezetőrség és a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal is vizsgálja a Bethlenfalvi út és a Termés utca kereszteződésében a vízelnyelők múlt heti kiöntésének okát. Felmerült annak gyanúja, hogy kezeletlen víz került az esővíz-elvezető csatornába.
Megtudtuk, a szeméttározótól eredeztethető szennyezés már a Szarkakő körüli forrásoknál és patakban is érezhető, illetve
A tüntetés kezdeményezői úgy vélik, nem elegendő a hatóságok fellépése ebben az ügyben, hiszen a kiszabott bírságokat a vállalkozás kifizeti, viszont a szennyezés forrását nem szüntetik meg. „Hiába fejlődik a város infrastruktúrája, ha közben ivóvizünkbe belefolyik a cekendi csurgalék. Olyan ez, mint a mesebeli alma, kívül szép, de belül rothadt. Erre a leselkedő veszélyre akarjuk felhívni a figyelmet.
– tette hozzá Magyari.

Felfüggesztené az RDE Harghita Kft. által üzemeltetett Cekend-tetői szeméttelep környezetvédelmi engedélyét a Hargita Megyei Környezetőrség, miután a másfél hete történt esőzésekkor csurgalékvíz folyt ki onnan, amely szennyező hatással volt a környezetre.
A pénteki tüntetésre készülőket a kezdeményezők arra kérik,
Ugyanakkor megjegyzik, hogy ez csak az első civil megmozdulás lesz, szándékukban áll mindaddig közbeszéd tárgyává tenni az ügyet, amíg a probléma meg nem oldódik.
Az Európai Unió Bíróságához fordult a nemzeti régiókat érintő polgári kezdeményezés ügyében Izsák Balázs, és keresetében az Európai Bizottság elutasító döntésének az érvénytelenítését kéri – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtóirodája.
Érdemes óvatosan közlekedni Csík- és Gyergyószéken, hiszen néhol ötven méteresnél is kisebb a látótávolság a köd miatt – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Minden szükséges engedéllyel és jóváhagyással rendelkező egységben végezték a mélyaltatást annál a fogászatnál, ahol csütörtökön meghalt egy 2 éves kislány – közölték szombaton a magánrendelő képviselői.
Egy magán-mentőszolgálat járművével ütközött egy személyautó szombaton Temes megyében, Temesremete és Őszény között. Három sérült kórházba került, egyikük később életét vesztette.
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyei szintű Megérett, megérett a fekete szőlő című szüreti hagyományőrző gyerekversenyt a marosvásárhelyi 6-os számú napköziotthon szervezésében, ahol őszi hagyományokat elevenített fel Maros megye 55 óvodása.
A bukaresti fogorvosi kamara vezetőtestülete pénteken úgy döntött, hogy fegyelmi kivizsgálást indít a fővárosi fogászati klinikán csütörtök este fogászati beavatkozás közben elhunyt kétéves kislány ügyében.
A mezőn gyulladt ki egy kombájn pénteken délután a Maros megyei Küküllősárd közelében, az eset során jelentős anyagi kár keletkezett – közli a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.
Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.
Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.
szóljon hozzá!