A vidékfejlesztés fontos ösztönzője lehet, ha vannak olyan civil fórumok, ahol a helyi értelmiség és a különböző területek szakértői a térség, község, falu környezetéről és életéről gondolatokat cserélhetnek. A Nyárád menti Csíkfalván minden évben összegyűlnek diákok, civil aktivisták, egyetemi tanárok és érdeklődők, hogy a környék társadalmi, gazdasági és ökológiai kérdéseiről beszéljenek.
2011. július 12., 11:032011. július 12., 11:03
Szeminárium a Csűrben
A tábor igazi stresszoldó. Este szabadegyetemi jellegű előadások hangzanak el, napközben a Só Útján, vagy ahogy misztikusan nevezik, az Óriások Árkában lehet kirándulni. A szomszédos jobbágytelki néptánctábor pedig igazi rock\'n\'roll. „Ritkán látni hagyományos kultúrát ilyen természetesen megjelenni, mint a Nyárád mentén. Ez nem erőltetett, nem művi. Az itteniek így élnek, vidámak, befogadók, kedvesek, szelídek” – fogalmazott egy tavalyi budapesti szociológus diák.
Idén is megrendezik 2011. július 13. és 16. között a Maros megyei Csíkfalván a Csűrszemináriumokat. Az esték előadásokkal kezdődnek, ahol különböző szakterületű kutatók, szakemberek tartanak prezentációkat. Az előadásoknál követelmény, hogy a természeti vagy a kulturális környezettel, fenntarthatósággal, örökségalkotással kapcsolatosak legyenek, de az előadók között megtaláljuk a legkülönbözőbb diszciplínák képviselőit, a falubeli kézműves mestertől a külföldi egyetemi professzorig. A hallgatóság is heterogén – egyetemisták több szakról, helyi vezetők, érdeklődők, sajtó képviselői –, ezért problémafelvető, szabadegyetemi jellegű előadásokat hallhatunk.
Jellemző vonása a Csűrszemináriumoknak, hogy miközben az utolsó kérdések elhangzanak, a háziak megterítik a vacsorához a kertben az asztalokat, és a beszélgetések az asztal mellett is folytatódnak. Közben feljönnek a csillagok, a helyiek hazaszállingóznak, és – a sok éves tapasztalat szerint – a kitartó vendégek, valamint a kíváncsi diákok a langyos éjszakában későig beszélgetnek egy pohár ital mellett.
Dr. Gagyi József, Sapientia EMTE, Marosvásárhely
A Csűr a Tündér Ilona vendégház egyik épülete. Az elnevezés nem véletlen: a környéket tündérekről szóló mesék kísértik. „AZOK a tündérek a rengeteg erdő mélyén laktak, széllel jöttek, széllel mentek, ágak hegyén jártak, és elragadták, meghordozták, megtáncoltatták azokat a közönséges embereket, akik útjukba kerültek. Egy arhaikusabb tündérvilág lakói voltak – együtt a balkáni, dél-olasz, szicíliai testvéreikkel” – meséli dr. Gagyi József, a marosvásárhelyi Sapientia EMTE tanára, aki a szemináriumok szervezője és idén a tündérvilágról tart előadást.
A tündérmesék kialakulásának hátterében részben azok a közlekedési építmények állnak, amelyeket meghatározhatatlan eredetük miatt, természetfölötti képződményeknek – Tündér Ilona völgyének vagy az Óriások Árkának – gondolnak a helyiek. Manapság inkább úgy utalnak rá, hogy a Só Útja, mert egy másik történet szerint a rómaiak ezen az úton szállították a sót a Birodalom központjába. A Focus-Eco Központ helyi ökoturizmus fejlesztéséért dolgozó csapata 2007-ben alapította a Só Útját, amely egy több mint 50 km hosszú, 15 ökoturisztikai és kulturális állomással rendelkező gyalog- és bicikliút. Hajdú Zoltán, a Focus-Eco Központ vezetője már negyedik éve vesz részt a szemináriumok szervezésében és viszi a résztvevő diákokat, vendégeket a mesebeli útra.
Hajdú Zoltán, a Focus-Eco Központ vezetője
A szeminárium vendége idén is a Maros megyei hagyományőrzés képviselője, a néprajzkutató Vajda András, aki többek között arról fog mesélni, hogy hogyan köt össze az égig érő fa különböző világokat az alvilágtól az égig. A Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskolájának egyik program vezetője, dr. Füleky György a Kárpát-medence erdősültségének alakulásáról fog beszélni. Nem lesz szokatlan tőle, ha a komoly tudományos téma prezentálása után barátságos közvetlenséggel válaszol majd a diákok és vendégek kérdéseire, a vacsora mellett. Állandó résztvevője és támogatója a programnak Csíkfalva község fiatal, dinamikus polgármestere, Balogh István, aki rendszeresen hallgatja az előadásokat és kapcsolódik be a beszélgetésbe.
Dr. Füleky György, Szent István Egyetem
A Só Útja elvezet Mikházára, ahol a híres ferences kolostor és a Csűrszínház is található és elkirándulhatunk rajta egészen Jobbágytelkéig a marosszéki népzene- és néptánctáborba, ahol minden épületben szólnak a hangszerek és az ovisoktól a nagyokig több mint egy hétig ropják a táncot. Nem véletlenül keveredett ide anno Bartók Béla is, akinek eredeti jegyzetei a helyi gyűjteményben találhatók számos gyönyörű népművészeti tárgy mellett.
Aki pedig megéhezett, az tegyen látogatást a „völgyben” a jobbágyfalvi Szász Csabáéknál. Ők ugyanis gondoskodnak a harapnivalóról és nagyon jókedvűen fogadnak minden vendéget.
Idén a szemináriumok témája a fa. Az ENSZ szerint 2011 az Erdők Éve, és idén a fenntarthatóság jegyében a fa társadalmi, gazdasági és ökológiai vonatkozásairól beszélnek az előadók.
Kiállítás a Csűrben
PROGRAM
Szerda, 2011. július 13., 18.00 óra
Az erdősültség kialakulása a Kárpát-medencében – Dr. Füleky György, Szent István Egyetem, Gödöllő
Éghajlatváltozások és erdő viszonya – Dr. Makkai Gergely meteorológus, Marosvásárhely
Az erdő, a fás környezet szerepe a vízgazdálkodásban – Dr. Hajdu Zoltán környezetvédelmi szakértő, Focus-Eco Központ
Csütörtök, 2011. július 14., 18.00 óra
Vad- és telepített gyümölcsösök – gyümölcstermelés – Péter Pál, Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar, Csíkszereda
Fa, díszfa, kertépítés ma – Kentelky Endre, Sapientia EMTE Kertészmérnöki szak, Marosvásárhely
Erdő mint mitikus környezet. Tündérvilág – Dr. Gagyi József, Sapientia EMTE, Kommunikáció és közkapcsolatok szak, Marosvásárhely
Péntek, 2011. július 15., 18.00 óra
A fa a népi kultúrában – Vajda András néprajzkutató
Erdőgazdálkodás a Bekecsen. Erdő és falu együttélése – erdő kezelése, a fa hasznosítása – Birtok György, a Maros Közbirtokosság adminisztrátora, havasgazda, Nyárádremete; Lázár Antal, a Maros Közbirtokosság Erdészeti Hivatalának vezetője; Lokodi Imre erdész, Vármező
Szombat, 2011. július 16., 18.00 óra
Fafeldolgozás. Építkezés, szerszámkészítés, bútorkészítés egykor és ma – Kádár Balázs asztalos, Nyárádszereda
Fából épített örökség, fafaragás – mai helyzet – Kilyén Domokos, Bíró János
A Csűrszemináriumok helyszíne: Csíkfalva 53. szám, Tündér Ilona vendégház csűrje. A Csűrszemináriumokon való részvétel ingyenes. Utazással, szállással és étkezéssel kapcsolatos útbaigazítást kérni, illetve jelentkezni e-mailen: csikfalvicsurszeminariumok@gmail.com. Csíkfalvi Csűrszemináriumok: csurszeminariumok.wordpress.com.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!