Hirdetés
Hirdetés

Túl sokat kért az ajánlattevő cég a munkálatokért, ezért késik a felújítás a Pacsirta sétányon

Romló körülmények a Pacsirta sétányon. Késik a változás •  Fotó: Gecse Noémi

Romló körülmények a Pacsirta sétányon. Késik a változás

Fotó: Gecse Noémi

Nem kezdődik meg egyelőre Csíkszeredában a Pacsirta sétány egy részén tervezett felújítás. A közbeszerzési eljárást meg kell ismételni, mert az egyetlen érdeklődő cég által kért összeget túl magasnak találta a helyi önkormányzat.

Kovács Attila

2018. július 18., 11:052018. július 18., 11:05

A Pacsirta sétányon tervezett munkálat esetében is érezhető az a jelentős építőipari áremelkedés, amely a közberuházások nem várt drágulását hozta.

A sétány egyik részének felújítására kiírt közbeszerzési eljárás során olyan árajánlat érkezett a kivitelezésre jelentkező egyetlen cégtől, amely jóval meghaladta a költségvetésben előirányzott összeget

– tudtuk meg Szőke Domokostól. Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre elmondta, az ajánlatot nem tartotta elfogadhatónak a helyi önkormányzat, így a közbeszerzési eljárás eredmény nélkül zárult le.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Kivár az önkormányzat

A Kalász lakótelep felújításával, és az észak-dél irányú elkerülő út megépítésével ellentétben, amelyek esetében a becsült értéket jelentősen növelték az áremelkedések miatt, most nem ezt a megoldást választották, hanem új közbeszerzési eljárás kiírását változatlan áron, egy kedvezőbb ajánlat reményében – tájékoztatott az alpolgármester.

Hirdetés

Az önkormányzat idei költségvetésében másfél millió lejt különítettek el a Pacsirta sétány egy részének rendezésére, a munkálatok elkezdésének időpontja egyelőre bizonytalan, az új közbeszerzési eljárás kimenetelétől függ.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Garázsok helyett parkolók

A tervezett felújítás a Pacsirta sétány felső részét, a Testvériség sugárúti 22-24-26-os számú tömbházak mögött a Nárcisz sétányhoz vezető mellékutcát érinti, ahol

tönkrement az aszfaltburkolat, száraz időben a por, esőzéskor a sár okoz kellemetlenségeket az ott lakóknak.

Lakossági megbeszélés nyomán készült el a megvalósíthatósági tanulmány, egyszerre írták ki a közbeszerzési eljárást a tervezésre és a kivitelezésre.

Az utca négy különböző részén összesen több mint 30 bádoggarázs épült, ezeket a rendezés megkezdése előtt le kell majd bontani. Helyettük két sorban parkolókat alakítanak ki, az utca két oldala közötti szintkülönbséget pedig egy zöldövezet kialakításával formálják át.

Mindezek mellett új útburkolat és járda is készül. A Pacsirta sétányon egyelőre útkarbantartást végeztek idén, a főutca jelentős részén felmarták a burkolatot és új aszfaltréteget terítettek el.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés