
Március 24. a tuberkulózis ellenes küzdelem világnapja. Annak ellenére, hogy Romániában 2003 óta folyamatosan csökken a regisztrált TBC-s betegek száma, fontos odafigyelni a betegségre.
2011. március 24., 11:232011. március 24., 11:23
2011. március 24., 16:072011. március 24., 16:07
Kovászna megyében 2010-ben 88, tuberkulózisban szenvedő új beteget regisztráltak – beleértve a visszaesőket is –, akik közül hatan 0–14 év közötti gyerekek. Az említett betegszámból ugyanakkor 66 tüdő-TBC-s eset. 2011 elején pedig összesen 91 tuberkulózisban szenvedő beteget tartanak nyilván a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság statisztikai adatai szerint.
Robert Koch 1882. március 24-én jelentette be tudományosan a világnak a tuberkulózis baktériumának felfedezését. Ezért éppen március 24-e a Tuberkulózis elleni küzdelem világnapja. A tuberkulózis vagy elterjedtebb nevén a TBC olyan idült fertőzőbetegség, amelyet baktérium okoz. A kórokozó nyálcseppek révén (köhögés) jut át egyik emberről a másikra. Az esetek 90 százalékában a tüdőt támadja meg, de előfordul, hogy a TBC-baktérium elárasztja az egész szervezetet – az agyvelőt, a veséket, a tüdőt és a csontvelőt, és súlyos kórképhez, gyakran halálhoz vezet.
A TBC-elleni gyógyszerek megakadályozzák a beteg ember szervezetében élő baktériumok szaporodását, majd el is pusztítják őket. Ezért a fertőzés a legbiztosabban úgy győzhető le, ha a beteg minden gyógyszerét minden alkalommal pontosan beveszi. Ezzel is sokat tesz a gyógyulása érdekében. A megfelelő kezelés következtében a fertőzésveszély néhány hét alatt a minimálisra csökken.
A BCG-védőoltás ugyanakkor az elsődleges megelőzési formája a tuberkulózisnak. Újszülöttkorban a szülészeti intézményben vagy az első két hónapon belül adható. A nagyobb gyerekek újraoltása vagy a felnőttkori újraoltás nem ad nagyobb védettséget.
A sepsiszentgyörgyi közegészségügyi igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a TBC-elleni védettség akkor sem 100%-os, ha valaki megkapta a védőoltást, valamint arra is, hogy a negatív IDR-tüdőpróba nem zárja ki a tuberkulózist.
Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.
Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.
A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.
Idén is töretlen népszerűségnek örvendett a Rádió GaGa Mikulásváró rendezvénye Székelyudvarhelyen: péntek délután több száz apróság várta szüleivel, nagyszüleivel a piros ruhás jótevőt a Riverside bevásárlóközpont melletti téren.
Kicsik és nagyok, szülők, nagymamák, baráti társaságok vették birtokukban pénteken este Marosvásárhely főterét, ahol megnyílt a karácsonyi vásár, felkapcsolták a díszkivilágítást. Idén sikerült helyivé és eredetivé tenni az ünnepi pillanatokat.
A sepsiszentgyörgyi motorosok idén is piros köpenyre cserélték a bőrkabátot, hogy szebbé tegyék az ünnepet a városban és környékén lakó gyerekek számára. A motoros Mikulások ezúttal a főtéri karácsonyfa körül is tettek egy kört.
Kihirdette pénteken Nicușor Dan államfő az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.
A legfelsőbb bíróság tagjai pénteken egyhangúlag úgy döntöttek, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet.
Nem engedik be a tömbházba a lakókat, amíg tart az ellenőrzés, egy csíkszeredai tömbházban ugyanis gázszivárgás gyanúja miatt hívták ki a hatóságokat pénteken este.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány betartotta az eljárásrendet a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet beterjesztésekor.
szóljon hozzá!