
Fotó: Bodnár Arthur
Egy idős házaspár házába tört be ismeretlen tettes július 16-án éjjel Agyagfalván. Meg nem erősített információk szerint a behatoló halálra verte a 70 éves S. J.-t, a bögözi fafeldolgozó cég vezetőjét. Felesége, S. I. súlyos állapotban került kórházba, de túlélte a támadást.
2010. július 16., 18:522010. július 16., 18:52
2010. július 18., 19:162010. július 18., 19:16
Fotó: Bodnár Arthur
Jelenleg folyik a nyomozás, ezért a rendőrség egyelőre nem árult el hivatalos adatokat. A környéken lakók azt rebesgették, hogy a behatoló elvitt 2000 lejt is. A szomszédságban, a helyi üzlet mellett volt egy Lord nevű német juhászkutya, amely délutánra életveszélyes állapotba került, ezért a falusiak mérgezésre gyanakszanak.
Fotó: Bodnár Arthur
A szóbeszédek szerint a tettes helyszínre érkezésekor a szomszéd házban valamiféle ruhát cserélt le. „Végtelen ügyes, korrekt ember volt” – mondta el az elhunytról szomszédja. „Gyermekkorában szegénységben nőtt, rengeteget dolgozott. Mi csak annyit tudunk, hogy a saját udvarunkon félnünk kell. Fogalmunk sincs, micsoda maffiagárda működhet a háttérben.”
Fotó: Bodnár Arthur
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Egy börtönbüntetésre ítélt személyt kísértek be a büntetés-végrehajtási intézetbe a Hargita megyei rendőrök szerdán. A korondi férfi bőséges bűnlajstrommal rendelkezik.
Csőtörés miatt több háztartásban is vízszünet lesz Székelyudvarhelyen csütörtökön délutánig.
Több mint 30 millió lejt költött el az Országos Sóipari Társaság (Salrom), hogy csövekbe tereljék a Korond-patakot a beszakadt parajdi sóbányánál. Folyamatban van a beruházás átvétele, ám késedelmi kamattal fogják sújtani a kivitelezőt.
Karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató, ezért áramszünetre kell számítani szerdán reggel kilenc és délután négy óra között több székelyudvarhelyi utcában – közli a városháza.
Tömeg gyűlt össze kedden Székelyudvarhely központjában, hogy a 197 évvel ezelőtt született Orbán Balázs, a legnagyobb székely emléke előtt tisztelegjenek. A felszólalók a jeles személyiség által ránk hagyott erkölcsi értékekre hívták fel a figyelmet.
Aláírásgyűjtésbe kezdenek, petíciót visznek a kormányfőhöz, és egyedi segélyrendszerrel próbálják tompítani a fogyatékkal élők adóterheit Székelyudvarhelyen. Szakács-Paál István polgármester őszintén beszélt a térség gazdasági nehézségeiről.
Több közterületet is lezárnak Korondos az autósforgalom elől február 7-én, szombaton, a tizedik Disznótor Fesztivál alkalmával.
A művelődési házból való kiköltözés után bizonytalan időszakot élt meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, jó hír azonban, hogy a felújítás alatt álló Stúdió Mozi épülete elkészült annyira, hogy a nagyszínpadi előadásaikat megtarthassák ott.
Sílécekkel, síbakancsokkal, síbotokkal, hódeszkával és a hozzájuk tartozó bakanccsal, sisakokkal, korcsolyákkal és egy síruhával lett gazdagabb a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola a Rotary Klub székelyudvarhelyi szervezetének köszönhetően.
szóljon hozzá!