Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is egymásnak ellentmondó forgalmi táblákon kell eligazodniuk az idegen autósoknak

Az út a város ügykezelésébe került, de az egymásnak ellentmondó táblák maradtak •  Fotó: Pinti Attila

Az út a város ügykezelésébe került, de az egymásnak ellentmondó táblák maradtak

Fotó: Pinti Attila

Noha közel egy éve ismét a város ügykezelésébe került több olyan csíkszeredai utca, amelyek évekig az országos útügy hatáskörébe tartoztak, a zavaró, egymásnak ellentmondó forgalmi táblákat nem tudták megváltoztatni. A Hargita utca nyugati részén sem létesültek új gyalogátjárók.

Kovács Attila

2018. december 06., 09:172018. december 06., 09:17

Év elején kapta vissza Csíkszereda a Brassói út, a Rét és Forrás utcák, illetve a Hargita utcának a város kijáratáig vezető szakasza ügykezelésének jogát az országos útügytől. 2011-ben azért kellett átadni ezeket, hogy az E578-as európai út felújítása során újraaszfaltozzák, mint az európai út városon átvezető szakaszait.

Hirdetés

Több zavaró körülményt azóta sem sikerült eltüntetni,

továbbra is egymásnak ellentmondó forgalmi táblák találhatók a vasúti felüljáró keleti végén található körforgalom közelében.

A város által a Villanytelep utca új szakaszának megépítése után kihelyezett táblák a valós forgalmi helyzetet mutatják, az európai út felújításakor felállítottak viszont a korábbi állapot alapján adnak útmutatást, egymástól alig néhány méterre. Az országos útügy táblái ráadásul csak egynyelvű, román feliratokat tartalmaznak, nemcsak ott, hanem a többi, fentebb jelzett utcában is.

Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester szerint a városnak szándékában áll a jelzett, hibás irányt mutató táblák eltávolítása, illetve az egynyelvűek helyett magyar feliratokat is tartalmazók kihelyezése, de ez elsősorban nem rajtuk múlik.

A polgármesteri hivatal és a közlekedésrendészet közötti együttműködés évek óta nem túl jó,

a különböző engedélyeket, jóváhagyásokat rendszerint késve kapja meg a hivatal, esetenként pedig a rendőrség kifogásokat is emel. Szőke azt mondta, az akadályok ellenére a szükséges változtatásokat el fogják végezni.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A Hargita utcának a város kijáratáig, pontosabban a Rét utca nyugati végpontjáig vezető szakaszán, amelyet szintén az európai út részeként újítottak fel, az újraaszfaltozás után alig két gyalogátjáró maradt – egyik a vasúti felüljáró híd közelében, a másik a volt traktorgyár mellett. Ezek egymástól jelentős távolságra, közel egy kilométerre találhatók.

A két átkelő közötti szakaszon több mellékutca – így a Sas, Kút és Olt utcák – lakói, ha szabályosan akarnak közlekedni, csak jelentős kerülővel juthatnak el a túloldalra, ahol a legközelebbi üzlet van. A Kút vagy Olt utcából például több mint 400 méterre van a vasúti felüljáró melletti átkelő, újabb 400 méter a túloldalon levő üzlet, a visszaúttal együtt több mint 1,5 kilométeres sétát jelent ez a kerülő. Az ott lakók már többször kérték, hogy állítsák vissza a megszüntetett átjárókat, de úgy tűnik, erre még egy ideig, néhány évig várni kell.

Az alpolgármester kérdésünkre azt mondta, a Hargita utca tervezett felújításának előkészületei során, amelynek érdekében európai uniós támogatásért pályáznak,

a tervezők megvizsgálják a korábbi gyalogátjárók visszaállításának szükségszerűségét.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
2026. június 12., péntek

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái

Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben
2026. június 12., péntek

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás

Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás
2026. június 12., péntek

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást

Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást
Hirdetés