Továbbképzések, találkozások, töltekezések

Ünnepélyesen megnyitották hétfőn, július 19-én reggel a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 18. alkalommal megszervezett Bolyai Nyári Akadémiát. A megnyitóbeszédekben elhangzott, az akadémia a szakmai továbbképzések mellett a találkozásokra, a töltekezésre is alkalmat nyújt.

R. Kiss Edit

2010. július 19., 16:052010. július 19., 16:05

2010. július 19., 17:052010. július 19., 17:05

Galéria

Foglalkoztatja a pedagógusokat az oktatási válság okainak feltárása, a jobbra, a hatékonyabbra való törekvés, ez az akadémia képzései iránti érdeklődésből is leszűrhető – mondta a Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) Csíkszeredában, a Segítő Mária Gimnázium dísztermében lezajlott megnyitóján Burus Siklódi Botond, a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) főtitkára.

A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának előadása által ünnepélyesebbé tett megnyitón Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke megköszönte a mindenkori magyar kormánynak az akadémia lebonyolításához nyújtott anyagi támogatást. Az elnök felidézte a 18 évvel ezelőtti kezdetet, az első akadémiát, amelyen még csak két szekció működött, és beszélt a rendezvény fejlődéséről, intézményrendszerének kialakulásáról is. Lászlófy köszönetet mondott a szervezőmunkáért munkatársainak, a megnyitó végén pedig dr. Szabó Béla főkonzulnak is a mindenkori támogatásért.

A BNYA társszervezője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részéről dr. Biró A. Zoltán dékán köszöntötte a résztvevőket. Azt mondta, a Sapientia számára is érték, hogy az RMPSZ erős szakmai szervezet, az intézményi akkreditáció előkészítése után ugyanis az egyetem számára az erdélyi magyar oktatás érdekében a szakmai intézményrendszerbe való integrálódás lesz az elsődleges feladat, amiben nagy szerepe lesz a szakmai szervezeteknek.

Szőcs Domokos, a román oktatási minisztérium kabinetigazgatója köszöntő beszédében felszólította a résztvevőket, hogy legyenek görögtüzek, hazatérve se aludjon ki bennük az akadémián megszerzett lelkesedés.

Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő szerint a BNYA hozzájárul ahhoz, hogy a pedagógustársadalom ne csak várja az oktatásban szükséges reformot, hanem részt is vállaljon a belső megújulásban.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a pedagógus és a diákok közötti kapcsolatról beszélt, szerinte ez a kapcsolat akkor igazi, ha a nap végén nem egy elfáradt, hanem egy fellelkesült pedagógus és diák megy haza. A polgármester azt kívánta a pedagógusoknak, hogy ezt tudják mindennap megtartani, a város ajándékaként pedig meghívta a résztvevőket a Csíki Székely Múzeumban a héten még látogatható, Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik, Remekművek a 19. századi magyar festészetből című kiállításra.

Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének irodavezetője az RMPSZ-t méltatta beszédében, mondván, bár kevéssel később alakult, mint ők, mindig nagy testvérként tekintettek fel rá.

A BNYA keretében a július 18–24. közötti főhéten 20 továbbképző zajlik Szovátán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Temesváron, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron. A képzéseken zömében erdélyi magyar pedagógusok vesznek részt, néhányan pedig a többi Kárpát-medencei magyar társszervezettől érkeztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
Hirdetés