Fotó: Művelődési Központ
Elkezdődött a Gyermeknap, csodanap. Hétfőn közel 75 gyerek szavalt a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében. A 19. Gyermeknapi Versmondók Találkozójának témája a kenyér volt.
2017. május 30., 14:372017. május 30., 14:37
Kedves, néhol korukat meghazudtoló, mélyértelmű versekkel készültek Gyergyószék óvodásai, kisiskolásai. Vajda Gyöngyvér műsorvezető, a Figura Stúdió Színház színésze először a gyerekek bevonásával ismertette a színpadon felsorakoztatott, kenyérsütéshez szükséges eszközöket, a szitát, dagasztótekenyőt, penetét, kenyérverő-botot, pityókatörőt és hasonlókat, majd sorjában a hozzávalókat is.
Miután a félénkebb szavalókban is feloldódni látszott a szorongás, mikrofonhoz szólította a versmondókat, akik kivétel nélkül ügyesen helytálltak. Poráczki Judit, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár munkatársa, Máthé Annamária, a Figura Stúdió Színház színésze és Korpos Szabolcs zenetanár értékelték a versmondásokat, de nem rangsoroltak, minden résztvevő emléklappal, kisebb ajándékkal térhetett haza. Máthé Annamária megjegyezte, naponta többször is összeül a család a kenyér mellé, ahogy ez alkalommal is a kenyér hozta össze a gyerekeket.
Korábban is felmerült a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Gânj Emil neve rendőrségi nyomozás kapcsán: a 23 éves áldozat családja szerint a gyanúsított a fiatal nő egykori élettársa, aki idén februárban elrabolta a lányt és felgyújtotta a házat.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Feltehetően szándékos gyújtogatás okozta a kedd reggeli mezőméhesi tűzesetet, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.
A romániaiak 35,9 százaléka teljes mértékben elégedetlen Nicușor Dan eddigi elnöki tevékenységével – derül ki INSCOP Research felmérésének kedden közzétett adataiból.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.
„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.
szóljon hozzá!