
A csíkszeredai közterületi parkolásért legkorábban nyáron kell fizetni
Fotó: Pinti Attila
Korábban tavaszra ígérték, most pedig nyárra valószínűsíti a fizetős parkolás újbóli bevezetését a csíkszeredai városvezetés. A parkolási szabályzat elkészült, de erről közvitát kell majd tartani, ugyanakkor a rendszer működtetéséhez eszközökre és személyzetre van szükség.
2023. március 06., 10:492023. március 06., 10:49
2023. március 06., 10:502023. március 06., 10:50
Tavaly nyár elején még úgy tűnt, hogy már év vége előtt visszavezethető a fizetős parkolás Csíkszeredában, később idén tavaszra ígérték, most pedig, mint Bors Béla alpolgármestertől megtudtuk, a nyár folyamán tervezik ezt megtenni.
A fizetős parkolási rendszer szabályzata elkészült, és az elkövetkező hetekben közvitára bocsátják, majd ha ez a 45 napos időszak lezárul, meghozzák a megfelelő döntéseket ahhoz, hogy lehessen alkalmazni – közölte az elöljáró.
Parkolójegy-automaták nem lesznek,
Az ellenőrzéshez elég lesz a rendszám beolvasása ahhoz, hogy kiderüljön, rendelkezik-e érvényes jeggyel a fizetős övezetben parkoló gépjármű vezetője.
– hangsúlyozta az alpolgármester. A meghatározott ideig fizethető pótdíj összegét az üzemeltető állapítja meg, csak ezt követően lehet bírságolni, az viszont a helyi rendőrség feladatai közé tartozik.
Az először 2009 decemberétől bevezetett csíkszeredai fizetős parkolási rendszer, amelyet korábban szerződés alapján egy magáncég működtetett, 2016 nyarán ellehetetlenült, mivel
Noha 2017 tavaszán egy módosított szabályzatot fogadtak el, nem sokkal később teljesen leállt a fizetős parkolás, miután Hargita megye akkori prefektusa felfüggesztette az erre vonatkozó helyi önkormányzati határozatot, és pert indított ennek érvénytelenítéséért, amelyet meg is nyert. Azóta a parkolás ingyenes a városban.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
3 hozzászólás