
Fotó: Szent György Napok/Bereczky Sándor
Határozattervezetet nyújtott be a sepsiszentgyörgyi önkormányzat múlt heti ülésén Rodica Pârvan szociáldemokrata képviselő, hogy változtassák meg a Szent György Napok helyszíneit, és mégiscsak engedélyezzék a Szent György téri második nagyszínpadot, amely szerinte az egyetlen méltó helyszín, hogy meghívottjuk, egy román népdalénekes fellépjen.
2018. április 04., 08:572018. április 04., 08:57
Az RMDSZ-es többségű testület leszavazta a javaslatot. Rodica Pârvan azzal vádolta meg a városnapok szervező bizottságában részt vevő románokat, hogy nem a helyi románságot képviselik. Antal Árpád polgármester rámutatott,
Kifejtette, az elmúlt években több román és moldáviai együttes lépett fel a Szent György Napokon, jól érezték magukat, a közönség is jól fogadta őket, és reméli idén sem lesz másként. Anna Maria Popa, a helyi Andrei Muresanu színház igazgatója is részt vesz a szervezőbizottságban, ő a Facebook oldalán válaszolt a vádakra. Hangsúlyozta, megszólítva érezte magát, amikor a szociáldemokrata képviselő arról beszélt a tanácsülésen, hogy a bizottságban résztvevő románok nem képviselik a románok érdekeit. Kifejtette, önkéntes munkában vesz részt a városnapok szervezésében, mindig a helyi románság érdekeit tartotta szem előtt, odafigyelt, hogy a megfelelő számú román rendezvény jó minőségű legyen.

Az ASTRA egyesület fiókszervezete, illetve a románok civil fóruma közleményben jelentette be, hogy bojkottálja az idei Szent György Napokat, mert a városvezetés „megfosztja a román és a magyar városlakókat a román folklór és népviselet szépségeitől”.
– írja a román teátrum igazgatója.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!