
Illusztráció. Fotó: Tókos Attila
Szent László Bringatúrára invitál szombaton a Civil Kurázsi Egyesület a Szekler Teker Egyesülettel közösen Udvarhelyszéken.
2017. július 21., 14:272017. július 21., 14:27
2017. július 21., 14:272017. július 21., 14:27
A Szent László év részeként a Civil Kurázsi Egyesület játékos útikalauzként szolgáló útlevéllel kíván kis ízelítőt adni Udvarhelyszék lakóinak, de az idelátogatóknak is az itt megtalálható Szent László emlékekből.
Az útlevélben szereplő emlékhelyekről készült fotók bemutatása után, a Vár utca 4. szám alatti irodában a szervezők bélyegzővel látják el az adott helyszínt ismertető oldalt. Azok között, akik az útlevél lejártáig mind a nyolc helyszínt bizonyíthatóan meglátogatták, a Székelyföldi Legendárium Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma című könyveket sorsolnak ki.
A 8 helyszínből július 22-én hatot látogatnak meg, amennyiben lesz elég jelentkező. Jelentkezni a rendezvény Facebook-eseményén lehet.
A túrára kötelező felszerelés: jó állapotban levő kerékpár, bukósisak, láthatósági mellény és lámpa, pótbelső, valamint szükség esetére esőköpeny.
Pihenőt Székelyderzsben tartanak, illetve programcsúszás esetén a szervezők fenntartják a jogot az útvonal lerövidítésére.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!