
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi színház alapítója, a magyar társulat névadója Tompa Miklós, így nem csoda, hogy december közepén (16-19.) négynapos centenáriumi ünnepséggel emlékeznek az egykori rendkívül sokoldalú színházi ember születésének 100. évfordulójára. Színházi előadások, konferencia és kiállítás is gazdagítja a rendezvénysorozat programját.
2010. december 06., 18:102010. december 06., 18:10
2010. december 06., 18:512010. december 06., 18:51
Kovács György emlékplakettje mellé kerül Tompa Miklósé is
A négynapos centenáriumi ünnepséget a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a Székely Színház Egyesület közösen szervezi.
Két erdélyi társulat vendégjátékra jön
A színház a minőségi előadásokról gondoskodik, a négy nap alatt nyolc különböző darabot tekinthet meg a nagyérdemű, a színitanoda és a Tompa Miklós Társulat legjobb produkciói mellett két népszerű színház is vendégjátékkal érkezik Marosvásárhelyre. A Kolozsvári Állami Színház bemutatásában Csehov Három nővérét láthatja a közönség. A darab már csak azért is elmaradhatatlan ebből az ünnepségsorozatból, mert Tompa Miklós fia, Tompa Gábor rendezi. Hasonló meggondolásból látják vendégül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Tamási-darabját is: „Mivel Tompa Miklós egész pályáját végigkísérte Tamási Áron, ezért egy Tamási-darabot feltétlenül be akartunk tenni a programba. Az utóbbi évek legjobb előadásának tartom a sepsiszentgyörgyiek Csoda című színdarabját Bocsárdi rendezésében” – mondja a centenáriumi ünnepség ötletgazdája, Kövesdy István, aki a legjobb Tamási-előadáskor bizony nem a Tompa Miklós Társulat Hullámzó vőlegényére gondolt.
Emléktáblát is avatnak
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közben színháztudományi konferenciával készül. A színház 1989 előtt és után című konferencia nem csak szakemberek számára lehet érdekes – ígéri a színitanoda rektora, Gáspárik Attila. „Rengeteg a feltáratlan anyag, ezen a konferencián előkerülnek eddig még nem látott dokumentumok is. Mindemellett úgy, ahogy tavasszal Kovács Györgyről, most méltóképpen emlékezünk Tompa Miklósról: emléktáblát avatunk” – mondja Gáspárik, aki felhívja a figyelmet arra is, hogy a Tompa-emléktábla lesz a második emléktábla, amelyet Romániában magyar színházzal kapcsolatosan emeltek az utóbbi húsz évben. Az első Kovács Györgyé volt, szintén a Művészeti Egyetem kezdeményezése.
Mindemellett a programban szerepel két tárlatnyitó is: a Székely Színház Egyesület a híres színházi embereink portréit gyűjtötte össze, hogy kiállítást nyithassanak belőle. Barabás Zsolt Képszínház címmel fotókiállítással jelentkezik. Láthatunk vetítéssel egybekötve archív dokumentumokat, a tervek szerint pedig egy kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül. A téma aktuális. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jelenéről és jövőjéről lesz szó.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!