Tőkés László maradt továbbra is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az ügyvezető elnöki tisztséget pedig ezentúl Sándor Krisztina tölti majd be. Többek közt erről szavazott az EMNT szombat esti küldöttgyűlésén.
2011. december 10., 22:412011. december 10., 22:41
2011. december 13., 17:112011. december 13., 17:11
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács marosvásárhelyi küldöttgyűlése egyben tisztújító gyűlés is volt. Az EMNT elnöki tisztségére egyetlen jelölt volt: Tőkés László, akit 189 igen és 6 tartózkodás mellett szavaztak meg, így még egy évig ő tölti be az elnöki funkciót. „Szolgálatom nehézségénél csak az örömöm nagyobb, amikor bizalmukkal tisztelnek meg. Sikerélményt jelent ez számomra és erőt ad, hogy folytassam a munkát, amelyet a legnagyobb megelégedésükre fogok végezni majd. Igyekszem rászolgálni továbbra is a bizalmukra” – mondta az újonnan megválasztott szervezeti elnök, majd Sándor Krisztinát jelölte meg az EMNT új ügyvezető elnöki tisztségébe. Az eddigi ügyvezető elnök, Toró T. Tibor leköszönt tisztségéből, ő ugyanis ezentúl az Erdélyi Magyar Néppárt berkeiben tevékenykedik, mint a párt megbízott elnöke.
Régióelnökökről és alelnökökről voksolt még a csaknem 200 jelenlévő küldött. A székelyföldi régióelnöknek Bardócz Csabát választották meg a küldöttek, közép-erdélyi régióelnök Szabó László lett, míg a partiumi régió elnök ezentúl Nagy József Barna.
Az egyházi és szociális ügyekért felelős alelnök Püsök Csaba lett, gazdasági alelnöknek Mátis Jenőt választották, oktatásügyért felelős alelnök Szilágyi Ferenc lett, a művelődésügyi alelnök tisztségét ezentúl Boros Zoltán tölti be, a nemzetpolitikáért felelős alelnök pedig továbbra is Borbély Zsolt Attila.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
szóljon hozzá!