
Fotó: Tuchiluș Alex
A román–magyar párbeszéd első és legfőbb tétele, melyből nem szabad engedni, hogy „az elvesztett erdélyi területekért jogokat, éspedig autonómiát követelünk” – fogalmazott Tőkés László szombaton Tusványoson.
2025. július 26., 12:422025. július 26., 12:42
2025. július 26., 12:462025. július 26., 12:46
A parajdi bányaszerencsétlenség mellett nem lehet szó nélkül elmenni – indította előadását Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szombaton. Hogyan történhetett mindez? – tette fel a kérdést.
– fogalmazott a nemrégiben történt másik tragédiáról.
A közelmúlt két sikertörténetéről is szólt: Kapu Tibor asztronauta szerencsésen visszaérkezett a földre és a Csíkszeredai Futball Klub csapata idén feljutott az I. osztályú román labdarúgó ligába.
– jelentette ki Tőkés László.
Rámutatott, hogy a „bálványosi folyamat” egyidős a rendszerváltozással és kiállta az idők próbáját. És nem csupán egyidős a rendszerváltozással, hanem annak szülöttje és gyümölcse, sőt „szellemi műhelye” és cselekvő alanya is egyben. Ezt éltetni és tovább vinni a hivatása a következő nemzedékeknek.
Fotó: Tuchiluș Alex
„A globális hatalmi átrendeződés és az egész világra kiterjedő véres háborúk viszonyai között jelenlétük és párbeszédünk megerősíti azon meggyőződésünket, hogy – amint Németh Zsolt fogalmaz –
– jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Megemlékezett továbbá a nemrégiben elhunyt Kincses Előd ügyvédről, „a temesvári forradalmi ellenállás, valamint a marosvásárhelyi ellenforradalmi, fekete márciusi események hőséről”.
Mint mondta, a bálványosi tábor és folyamat szintén Temesvár szellemében indult.
Fotó: Tuchiluș Alex
„Felejthetetlen az az idő, amikor még a szervezők társaságában ott találtuk a Pro Europa Ligát, Smaranda Enache asszonnyal az élen, valamint a Horia Rusu Alapítványt. De Adrian Severin és Emil Constantinescu részvétele is már a múlté, hogy Traian Băsescu államelnökkel folytatott autonómiavitánkat ne is említsük.
Márpedig a román–magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen. Amint Donald Trump elnök Amerika vonatkozásában meghirdette, számunkra Erdély az első (lásd: America first!). Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye román partnereink – és barátaink – nélkül megoldhatatlan. Ezért aztán
Rendkívüli kihívás ez az erdélyi magyarság és Magyarország, nem kevésbé a románok, illetve Románia számára” – fogalmazott az egykori királyhágómelléki református püspök.
Hangsúlyozta, hogy nem szabad lepaktálni Marcel Ciolacuval és Crin Antonescuval, a román hatalmi vetélkedésből lehetőleg ki kell maradni. Úgy véli, ugyan jónak tűnik kormányon lenni, de a román „monstruózus koalíció” tagjaként a román protestszavazók népítélete az elhibázott kormányzásért bennünket is büntet.
„A kormány bársonyszékeiből hiteltelen magatartás a kardoskodó kormánykritika.
Az Erdélyi Magyar Szövetség kezdettől fogva Nicuşor Danra szavazott, az RMDSZ téves preferenciájának felülbírálásához viszont magyar választópolgáraink józan bölcsességére volt szükség” – vonta le az elnökválasztás következetéseit Tőkés.
Fotó: Pinti Attila
– hangzott el. A román–magyar párbeszéd első és legfőbb tétele, melyből nem szabad engedni, hogy „az elvesztett erdélyi területekért jogokat, éspedig autonómiát követelünk. Tudatában vagyunk annak, hogy ez a román politikum szemében vörös posztó, ellenben azt is tudjuk, hogy ebből a követelésből, ha élni akarunk, nem engedhetünk. Ezzel együtt változatlanul
Legutóbb 2005-ben hiúsította meg a beígért kisebbségi törvényt, 2022 óta pedig erre vonatkozó üres ígérgetéseivel áltatja az opportunista módon hiszékeny RMDSZ-t” – emelte ki Tőkés.
– emelte ki.
Fotó: Pinti Attila
„Az EMSZ jogelődje, az Erdélyi Magyar Néppárt Románia regionális átalakítására vonatkozó javaslatában (2013) a három történelmi országrész, Erdély, Havasalföld és Moldva nagyrégiók keretében – egyebek mellett – Bukovina, Dobrudzsa, Olténia, Székelyföld és Partium történelmi régiók elismertetését szorgalmazta.
– jelentette ki Tőkés László.
Hangsúlyozta, legfőbb problémáink és jogos igényeink megoldásra várnak.
„Előfeltételek és előítéletek nélküli megtárgyalásuk céljából azzal a nyilvános felhívással fordulok országunk közméltóságaihoz, hogy fogadják el meghívásunkat a következő évi nyári szabadegyetemre, és a fennálló román–magyar politikai partnerség keretében vállalkozzanak a nyílt szívű, egyenes párbeszédre közös dolgainkról” – mondta el zárásként az EMNT elnöke.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!