Tőkés László: krónikussá válik a Guşă-szobor ügye

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tőkés László európai parlamenti képviselő a Székelyhon.ro-nak elmondta, meglepetésként érte a Maros Megyei Törvényszék január 13-ai határozata,amely érvényben hagyta azt a marosvásárhelyi önkormányzati döntést, amelynek alapján Ştefan Guşă-nak továbbra is szobrot lehet állítani.

Gáspár Botond

2010. január 21., 14:532010. január 21., 14:53

2010. január 21., 17:012010. január 21., 17:01

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

„A bírósági döntésből azt a következtetést vontam le, hogy a botrány hosszú ideig fog tartani, lassan krónikus üggyé válik, de erre is felkészültünk. Kértem az Európai Parlament RMDSZ-es képviselőit, Winkler Gyulát és Sógor Csabát, hogy egységesen lépjünk fel Strasbourgban az ellen, hogy a bűnös főtisztnek szobrot állítsanak, s ezt meg is tettük” – fogalmazott Tőkés László. Arra a kérdésünkre, hogy végül személyesen is jelen lesz-e a pénteki tárgyaláson, még nem tudott pontos választ adni, mint mondta, egyeztetnie kell az ügyvéddel, Kincses Előddel.

A romániai igazságszolgáltatásban dúló fejetlenségre jellemző egyébként, hogy az aznap tárgyalandó ügyek résztvevőit, képviselőit egyaránt reggel 9 vagy 10 órára idézik be, majd a bírák sorra veszik a dossziékat. Emiatt naponta előfordul – mintegy rutinná vált –, hogy ügyvédek, ügyfelek órákig várakoznak a termek előtt. Más országban, például Magyarországon be tudják osztani a periratok tárgyalását, és akit mondjuk 12 órára idéznek be, azt az ügyet legkésőbb negyed egykor elkezdik, és mást akkorra nem hívnak a bíróságra, törvényszékre.

Pénteken, január 22-én a Maros Megyei Törvényszéknek arról kell tárgyalnia, hogy szabad-e, lehet-e szobrot állítani annak a főtisztnek, aki elrendelte, hogy a katonák a diktatórikus rezsim ellen tiltakozó temesvári tömegbe lőjenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére
2025. augusztus 14., csütörtök

Drágítással tartanák távol a ruhában fürdőzőket a Víkendteleptől

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.

Drágítással tartanák távol a ruhában fürdőzőket a Víkendteleptől
2025. augusztus 13., szerda

Pénzt találtak egy marosvásárhelyi autóbuszon, keresik jogos tulajdonosát

A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat egyik járatán jelentős összegű pénzt találtak, amelyet a becsületes megtaláló átadott a cégnek. Amint a felhívásban olvasható, keresik az elveszett pénz tulajdonosát, hogy visszakaphassa az összeget.

Pénzt találtak egy marosvásárhelyi autóbuszon, keresik jogos tulajdonosát