
Fotó: Dászkel János
A csíkszeredai önkormányzat és a Csíki Játékszín szervezésében ősszel több alkalommal is látható lesz Csíkszeredában a Bekecs Néptáncszínház Ember az embertelenségben című előadása. Az elmúlt száz év emlékére készült produkcióval a táncegyüttes a mindenkori hadba vonulók, a háborúk borzalmait átélők és az itthon maradottak életérzéseit idézi fel.
2018. június 22., 13:412018. június 22., 13:41
Szeptember 21-én és 25-én a Csíki Játékszínben lép fel a Bekecs Néptáncszínház az Ember az embertelenségben című produkciójával – közölte csütörtökön sajtótájékoztatón Kányádi Szilárd, a színház igazgatója. Az eseményen jelen lévő Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere kifejtette, úgy gondolják, hogy
és bízik benne, hogy az iránta való érdeklődés túlmutat az egyelőre leszögezett két előadáson.
Fotó: Dászkel János
− mondta a polgármester. Hozzátette, ha nincs a helyi kulturális intézményeknek ezen büszkeség felmutatására irányuló produkciója, akkor fel kell karolni,
Aki látta vagy látni fogja az előadást, megérti, hogy miért szeretném, hogy ezt a produkciót mindenki megtekintse − tette még hozzá Ráduly Róbert Kálmán.
Fotó: Dászkel János
Az előadást májusban már bemutatták Csíkszeredában. A Bekecs Néptáncszínház és a Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Benő Barna felidézte, az elmúlt száz év emberpróbáló eseményeire emlékeznek előadásukkal, kiemelve azokat az értékeket, amelyek meghatározzák identitásunkat.
− mondta Benő Barna. A színpadon nem dokumentarista krónikásként számolnak be a háborús eseményekről, hanem inkább a történelem kiszolgáltatottságában élő embert jelenítik meg, a zenét és néptáncot, illetve kortárs táncot pedig irodalmi szövegtöredékek, naplórészletek, vetítés egészítik ki. Az előadás rendező-koreográfusa Tőkés Csaba Zsolt. A produkciót 12 éven aluliak számára nem ajánlják.
Fotó: Dászkel János
Amint Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere közölte, a július 7-én Csíkszeredában zajló Ezer Székely Leány Napja rendezvény díszmeghívottja is a Bekecs Néptáncegyüttes, amely az Ember az embertelenségben című előadásából részleteket fog bemutatni.
Fotó: Dászkel János
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
szóljon hozzá!