Pálfalva határában véget ér az aszfaltréteg. Innen folytatnák a korszerűsítést
Fotó: Barabás Ákos
A Székelypálfalva és Firtosváralja, a Székelyderzs és Maros megye határa, valamint az Atyha és Etéd között húzódó útszakaszt is leaszfaltoztatja Hargita Megye Tanácsa – a terveket lapunkkal is ismertették.
2018. szeptember 04., 20:382018. szeptember 04., 20:38
Két aszfaltszőnyeget kötnének össze a Székelypálfalva és Firtosváralja közötti út 8,1 kilométeres szakaszának korszerűsítésével – ismertette a terveket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Munkatársai elmondták, hogy átlagosan 5,5 méter széles utat terveznek, amelyre összesen 43 áteresz kerülne.
Egy korábbi falugyűlésen a helybéliek véleményét is kikérték azzal kapcsolatban, hogy jó helyre kerülnek-e a vízelvezetők, esetleg kell-e máshova is tenni belőlük. Borboly Csaba rámutatott, nagyon csúszós, agyagos talaj van az út mentén, így nem lehet garantálni, hogy a későbbiekben az nem mozdul el, de ha gondok lesznek, elvégzik a megfelelő javításokat.
Az aszfaltozást két, nagyjából egyforma méretű szakaszra osztották: mindkét részt tizenkét hónap alatt kell majd elvégezni, ezekbe nem számítanak bele a téli hónapok, illetve az esős időszakok. A tervek szerint az építkezés összköltsége mintegy húszmillió lej. A projekt megvalósításához külső forrásokat vonna be a megyei tanács, amiben az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének segítségére is számít. Ha ez nem oldható meg időben, akkor az intézmény saját költségvetéséből utal ki egy összeget a munka elkezdéséhez.
A megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, ősz végén közbeszerzési eljárást fognak hirdetni az építkezésre, ám nem kizárt, hogy óvások lesznek a kivitelezők részéről, így nagyon elhúzódhat a folyamat. Ideális esetben jövő év végére leteríthetik az alapréteget az útszakaszon.
A közel másfél kilométeres útszakaszon több átereszt helyeznek el, betonsáncokat öntenek, valamint két hidat is újjá kell építeni előregyártott betonelemekből. A megvalósítás egymillió euróba kerül. Ezen építkezés megkezdésére is utal némi pénzt az intézmény, azonban a teljes kivitelezéshez még forrásokat kell keresniük. Remélik, hogy ez év végéig megtörténik.
Fotó: Barabás Ákos
Atyha és Etéd között egy 7,5 kilométeres szakaszon korszerűsítenék az utat, amely 5 millió euróból valósulhat meg – magyarázta a megyei tanács elnöke, hozzátéve, hogy a rossz talajminőség miatt van szükség ekkora összegre. Az anyagiakat európai uniós forrásból teremtenék elő, aminek év végéig meg kell történnie. A közbeszerzési eljárás elindítására ez esetben is megvan a pénze a megyei önkormányzatnak, ám ha ezalatt óvások történnek, nem lesz esélyük megpályázni a megvalósításhoz szükséges 5 millió eurót – hangsúlyozta Borboly.
Erre is megkötnék még idén a kivitelezési szerződést, hiszen akkor jó eséllyel pályázatot nyerhetnek a munkálatok finanszírozására. A megyei tanács elnöke kiemelte, a helybéliek félelmei ellenére a két Etéd környéki út felújítási tervei nem zárják ki egymást, egyszerre is elkezdhetik az építkezést.
Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.
Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
1 hozzászólás