
Archív
Fotó: Barabás Ákos
Több utcát is lezárnak Székelyudvarhelyen a városközpontban a szerdai nap folyamán, illetve csütörtök hajnaltól kora délutánig, ugyanis a városban lesz a Székelyföldi Körverseny első befutója, illetve innen indulnak tovább a kerékpárosok a verseny második szakaszára.
2021. augusztus 03., 10:402021. augusztus 03., 10:40
A több szakaszból álló Székelyföldi Körverseny kerékpárosai szerdán érkeznek Székelyudvarhelyre a verseny első, 124,9 kilométeres szakaszának teljesítése után. Emiatt déltől lezárják a Városháza teret, ahol 14 órától kerékpáros ügyességi versenyt tart gyerekek számára a Szekler Teker csapata. Ezzel párhuzamosan, 13 órától a Kossuth Lajos utcába sem hajthatnak be az autósok, mivel itt lesz az első szakasz befutója, majd 16.45-től a Patkót zárják el az autós forgalom elől a díjkiosztó idejére. Csütörtök reggel indulnak tovább a versenyzők, a második szakasz startja 12.45-kor lesz a Városháza térről, így az utcába tilos lesz behajtani autóval reggel hat órától kezdődően egészen kora délutánig.
A tizenötödik kiadásához érkezett versenyt idén terjesztették ki a szervezők egész Székelyföldre, és tapasztalataik szerint Európa-szerte nagy érdeklődés övezi.

A Székelyföldi Körverseny idei harmadik szakaszát augusztus 6-án, pénteken Kovászna megyében rendezik meg, a rajt és a cél is Sepsiszentgyörgyön lesz.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!