
Archív
Fotó: Pinti Attila
A Székelyföldi Körverseny idei harmadik szakaszát augusztus 6-án, pénteken Kovászna megyében rendezik meg, a rajt és a cél is Sepsiszentgyörgyön lesz.
2021. augusztus 02., 19:062021. augusztus 02., 19:06
A kerékpárosok a Sepsiszentgyörgy, Málnás – Sepsibükszád – Bálványosfürdő – Kézdivásárhely – Kovászna – Réty – Sepsiszentgyörgy útvonalon haladnak végig. A versenyre való tekintettel több forgalomkorlátozás lesz Sepsiszentgyörgyön – tájékoztat az önkormányzat.
Ennek megfelelően tehát augusztus 6-án
12 és 13 óra között tilos lesz közlekedni a Szabadság utcában, Kórház utca és az Erzsébet park sarka közötti szakaszon, valamint a Gróf Mikó Imre utcában a park sarkától a Gödri Ferenc utcával való kereszteződésig
14 és 17 óra között tilos lesz közlekedni az 1918. December 1. utcában, a polgármesteri hivatal környékén, a Csíki utcával való kereszteződésétől a Kossuth Lajos utcával való kereszteződéséig.
A kerékpárosok 12.45-kor indulnak a Lábas ház elől, majd rajban haladnak végig a Gróf Mikó Imre utcán, az 1918. December 1. utcán, a Lidl üzlet mellett, az Oltmező utcán, ezt követően a verseny hivatalos startját a város csíkszeredai kijáratánál tartják.
Sepsiszentgyörgyre várhatóan 15.45–16.00 óra körül érkeznek vissza a kerékpárosok Szépmező felől, amikor végighaladnak az Építők útján, a Păiuș David hadnagy utcán, az 1918. December 1. utcán, megérkezve polgármesteri hivatal épülete elé.
A kerékpárverseny szervezői arra kérik a lakosokat és a járművezetőket, hogy az esemény zavartalan lebonyolítása és az esetleges balesetek elkerülése érdekében tartsák tiszteletben az önkéntesek és a rendfenntartók jelzéseit a teljes útvonalon.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!