
A fedett sáncok kialakítása van folyamatban Székelypálfalván
Fotó: László Ildikó
Összességében hat, Farkaslaka községhez tartozó település utcáinak a korszerűsítése érdekében pályázott sikeresen a helyi önkormányzat az Anghel Saligny programban. Székelypálfalván már javában zajlik a munka, bíznak benne, hogy még idén aszfaltozhatnak.
2023. október 26., 11:062023. október 26., 11:06
Sikeres pályázatokról, illetve megkezdett utcakorszerűsítési munkálatokról tájékoztatott legutóbbi találkozásunkkor Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere.
Eredetileg azt tervezték, hogy egy nagyobb értékű pályázatot adnak le az Anghel Saligny programban hat település utcáinak a modernizálása érdekében, de végül kettéválasztották a projektet, hiszen a fejlesztési minisztérium azt közölte, hogy
– fejtette ki az előzményeket a polgármester. Ennek megfelelően külön kértek közel 15 millió lej finanszírozást a Farkaslakán, Székelyszentléleken, Bogárfalván és Nyikómalomfalván tervezett munkálatokra (a még aszfaltozatlan utcák rendbetételére), valamint 4 millió lejt a firtosváraljai és a székelypálfalvi tervek megvalósítására. Utóbbi falvakban szinte minden utcát leaszfaltoznak. Szerencsés helyzetben vannak, hiszen
tudni kell azonban, hogy a firtosváraljai és székelypálfalvi munkálatok kivitelezése érdekében nagyjából 3 millió lejes önrész terhét kellett vállalja a helyi önkormányzat.
Fotó: László Ildikó
Kovács Lehel közölte, leghamarabb a firtosváraljai, illetve a székelypálfalvi munkálatok esetében tudták megkötni a finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztériummal. Ennek köszönhetően a sikeres közbeszerzési eljárást követően, nyár végén el is kezdődhetett a kivitelezés Székelypálfalván.
A tervek szerint járdákat ugyan nem tudnak építeni a szűk utcákban, de ahol lehetséges, fedett sáncokat alakítanak ki, hogy nagyobb legyen az út hasznos felülete. Ez már néhány utcában meg is történt, sőt alapozási munkálatok is zajlottak. A kivitelező abban bízik, hogy egyes helyszíneken már idén leteríthetik az alapréteg aszfaltot, ha az időjárás kedvező marad.
– mondta a polgármester.
Firtosváralján egyébként jövőre kezdődik el a felújítás, szintén a fedett sáncok kialakítása és az útalapozás lesz az első lépés.
Fotó: László Ildikó
Azt is megtudtuk, hogy a négy települést érintő beruházás esetében a dokumentumok átvizsgálását követően újra közbeszerzési eljárást kell hirdessenek, hiszen bár érdeklődés volt a kivitelezők részéről, a jelentkezők elmaradtak. A cél az, hogy a szakemberek korrigálják a terveket úgy, hogy azok kivitelezhetők legyenek a megpályázott összegből.
Fotó: László Ildikó
„Korrigáljuk a hibákat és november végén újra meghirdetjük a közbeszerzési eljárást” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy ez esetben is megkötötték már a finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztériummal.
Fotó: László Ildikó
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!