
Fotó: Iochom Zsolt
Több mint hétszáz liter használt étolaj, hatvan kilogramm lejárt szavatosságú gyógyszer – számokban így foglalható össze a Zöld SzékelyFöld Egyesület szombati akciója. A szervezők értékelése szerint az elmúlt két év legeredményesebb olaj- és hulladékgyűjtésére került sor a hétvégén Csíkszeredában.
2011. március 20., 14:132011. március 20., 14:13
2011. március 20., 14:312011. március 20., 14:31
„Visszatekintve az elmúlt két évre, örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatos fejlődésen ment keresztül a program, fokozatosan növekedtek a begyűjtött hulladéktípusok, szaporodtak a programban részt vevő települések, ezzel párhuzamosan egyre aktívabb lett a város lakossága. Örvendetes, hogy egyre szélesebb réteg kapcsolódik a hulladékgyűjtésbe, mind többen látják fontosnak közvetlen környezetünk védelmét, és ez megerősít bennünket abban, hogy igenis, jó úton járunk” – fogalmazott Csonta László, a Zöld SzékelyFöld Egyesület elnöke a hétvégi, sorrendben már a kilencedik olaj- és hulladékgyűjtési akció apropóján.
Csonta László munka közben
A szervezők tájékoztatása szerint szombaton négy óra alatt 735 liter használt étkezési olaj gyűlt össze, ez az eddigi gyűjtések legnagyobb mennyisége. De felülmúlta a korábbi eredményt a begyűjtött lejárt szavatosságú gyógyszer mennyisége is. Amíg ugyanis legutóbb 30 kilogramm ilyen gyógyszert adtak le, szombaton 61 kilogrammot, azaz a korábbi 10 000 gyógyszerhez viszonyítva közel 50 000-et. A tervek szerint a következő nagy olaj- és hulladékgyűjtésre júniusban kerül sor.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!