Hirdetés
Hirdetés

Több tízezer jobbkormányos járművet írattak forgalomba Romániában január végéig

A jobbkormányos autókkal való közlekedés igencsak veszélyes nálunk, ahol jobboldali közlekedés van érvényben •  Fotó: Pixabay

A jobbkormányos autókkal való közlekedés igencsak veszélyes nálunk, ahol jobboldali közlekedés van érvényben

Fotó: Pixabay

Közel negyvenezerre emelkedett a jobbkormányos járművek száma Romániában, ez pedig nagymértékben veszélyezteti a közúti biztonságot, hiszen az ilyen típusú autókkal nehézséget okoznak még a legegyszerűbb manőverek is a jobboldali közlekedésben. A jobbkormányos járművek népszerűségének számottevő növekedése a környezetszennyezési bélyegilleték tavalyi eltörlése mellett az alacsony árakkal is magyarázható.

Iszlai Katalin

2018. március 11., 10:022018. március 11., 10:02

A világ lakosságának 34 százaléka az út bal oldalán, 66 százaléka pedig a jobb oldalon vezet, utóbbiba tartozunk mi. Az utak 28 százaléka továbbá a bal oldali, 72 százaléka jobb oldali közlekedésre épült, annak ellenére, hogy az 1700-as évekig szinte az egész világon bal oldali közlekedés volt érvényben, mivel akkor ez tűnt ésszerűbbnek a jobbkezesek számára.

A probléma az, hogy jelenleg Romániában a jobboldali közlekedés ellenére folyamatosan nő a bal oldali közlekedésre alkalmas jobbkormányos járművek száma, ami fokozottan balesetveszélyes.

Hirdetés

Rövid áttekintés

A feljegyzések szerint már az ókori Rómában bal oldali közlekedés volt érvényben – olvasható a Wikipédia internetes enciklopédián. Ennek pontos oka nem ismert, de feltehetően arra vezethető vissza, hogy az ókorban a lakók rendszeresen magukkal hordták fegyvereiket, elsősorban kardjukat. Mivel az emberek nagy többsége jobbkezes, biztonságosabbnak érezték, hogy egy ismeretlennel szemben a bal oldalon haladjanak, hiszen így gyorsabban ránthatták elő kardjaikat. Más magyarázat szerint ha a kardot jobb kézzel forgatták, akkor a hüvelyt bal oldalon kellett viselni. Bal oldalt viselt kardhüvellyel azonban fizikailag lehetetlen jobbról felülni a lóra. Ha viszont az ember bal oldalról száll lóra, akkor a lovat az út bal szélére vezeti, hogy felszállás közben ne akadályozza a forgalmat, ezért természetes, hogy elindulása után is bal oldalon közlekedik – fogalmazott Cyril Northcote Parkinson brit történész Parkinson törvénye című esszéjében. A középkorban a hintók, szekerek szintén bal oldalra tértek ki, ha velük szembe jött valami. A francia forradalom idején (1789. júl. 14. – 1799. nov. 9) aztán szimbolikus jelentősége lett annak, ki melyik oldalon halad: a szegények a jobb oldalon, a ribillió ellenfelei, az arisztokraták pedig a bal oldalon közlekedtek. Ezért Bonaparte Napóleon francia császár a közlekedés megváltoztatása mellett döntött. Rossz nyelvek szerint döntésében szerepet játszott az is, hogy ő maga balkezes volt. Mivel Napóleon fél Európát elfoglalta, ezekben az országokban kötelezően bevezette a jobb oldali közlekedést, ám a kontinens többi országában ez csak jóval később történt meg (főként az Osztrák–Magyar Monarchia uralma alatt lévő országok késlekedtek).

Magyarországon végül 1941-ben tértek át a bal oldaliról a jobb oldali közlekedésre. Arra vonatkozóan azonban nem maradtak fenn írásos bizonyítékok, hogy az út melyik oldalán közlekedtek a régmúltban a jelenlegi Románia területén.

Az tény, hogy a hivatalos román történetírás a dákokat tekinti a románok ősének, és amikor a rómaiak megközelítették az Al-Duna vidékét, a folyón túl dák törzsek éltek. A dákok földjét, Daciát, vagyis a mai Erdély egy részét és Olténiát a Római Birodalom 87-ben foglalta el, és provinciát szerveztek ott. Ez azért fontos, mert a birodalom előírásai szerint kötelező volt a bal oldali közlekedés, Erdélyben pedig ez a későbbiekben sem változott, hiszen az Osztrák–Magyar Monarchia idején szintén a bal oldalon közlekedtek. Arról, hogy Románia mikor tért át véglegesen a jobb oldali közlekedésre, nem találtunk pontos információt.

Brutális növekedés

A bal oldali közlekedés egyébként főleg a Brit-szigetek területén honosodott meg, ahol ez a jobbkezes kardhasználat mellett a lovagi tornák alkalmával lezajlott lándzsás bajvívásra is visszavezethető, amellyel szintén jobb felől tartva küzdöttek meg. Európában jelenleg az Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Cipruson van érvényben bal oldali közlekedés.

Romániában a tavaly eltörölt környezetszennyezési bélyegilleték eltörlését követően ugrott meg jelentősen a külföldről behozott használt autók száma, az alacsony árak miatt pedig nagyon sokan döntöttek úgy, hogy jobbkormányos autót vásárolnak Nagy-Britanniából.

Más országokkal ellentétben ugyanis a hazai törvények nem tiltják az ilyen típusú járművek forgalomba helyezését annak ellenére sem, hogy a jobb oldali közlekedés miatt fokozottan balesetveszélyesek. A Román Autófelügyelet (RAR) legfrissebb statisztikája szerint

közel 40 ezerre tehető az országban forgalomba írt jobbkormányos járművek száma

– számolt be az Adevărul román nyelvű napilap. Mindezt úgy, hogy 2015-ben csupán 4874 ilyen típusú autót tartottak számon, 2016-ban pedig 6250-el nőtt a számuk. A jelentős növekedés azonban tavaly történt, a már említett illeték eltörlésének hatására ugyanis 25 467 jobbkormányos autót jegyeztek be az országban 2017-ben, idén januárban pedig további 2047-et. Így összesen

38 638 jobbkormányos autót írattak forgalomba január végéig az országban. A legtöbb ezek közül Volkswagen márkájú (5642), ezt követi a Ford (4299), a BMW (4203), az Audi (3892) és a Mercedes (3027).

A legtöbb, szám szerint 33 052 jobbkormányos autó 2000-2009-es kiadás, 2599-et pedig 1990 és 1999 között gyártottak. Arról, hogy ezek közül hányat jegyeztek forgalomba Hargita megyében, sem a megyei járműbejegyzési közszolgálatnál, sem a RAR-nál nem vezetnek statisztikát. Orbán János, az autófelügyelet Hargita megyei kirendeltségének igazgatója érdeklődésünkre elmondta, bár pontos számmal nem tud szolgálni, az biztos, hogy

„elég sok” jobbkormányos járművet vizsgáztattak és törzskönyveztek a megyében. Az azonban nem biztos, hogy ezek közül mindegyiket Hargita megyében íratták forgalomba, hiszen a RAR-nál „csak személyazonossági igazolványt adnak az autóknak, a lakcímet máshol kapják”

– hívta fel a figyelmet Orbán.

Veszély a „kilesés” pillanatában

Annak, aki balkormányos autóval tanult meg vezetni, amihez hozzászokott az évek során, elsősorban az lehet furcsa és szokatlan a jobbkormányos járműveknél, hogy máshol ül, illetve bal kezével kell váltania. A forgalomban azonban ennél súlyosabb problémákkal is szemben találja magát, hiszen a

jobb oldalon ülve sokkal nehezebb például előzni, de meggyűlhet a baja a körforgalmakban és az útkereszteződésekben is

– mutatott rá megkeresésünkre Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint mondta, az előzésnél problémát jelent, hogy az autóvezetőnek nincs akkora kilátása, mintha a bal oldalon ülne, és nem elég az, ha közvetlenül a felezővonal mellé áll, hiszen úgy nem lát rá a szembejövő forgalomra. Ezért

előzéskor már a „kilesés” pillanatában át kell haladnia a másik sávra, ez vezethet leggyakrabban balesetekhez.

Hozzátette, tavaly két olyan baleset történt a megyében, amelyet jobbkormányos autót vezető sofőrök okoztak. Mindkét eset Maroshévízen történt: egyik a helytelen előzés, a másik az elsőbbség meg nem adása miatt következett be, illetve mindkét esetben személyi sérülés is történt.

Nagyobb figyelemre van szükség

Demeter Balázs csíkszeredai gépjárművezető-oktató is megerősítette, hogy sokkal nagyobb figyelmet igényel a jobbkormányos autók vezetése. „A megyében több ilyen járművel is találkoztam, de ezek vezetését meg kell szokni, hiszen nagy a különbség a bal és a jobb oldali kormány között. Egy időszakban be is akarták tiltani, de aztán mégsem jelent meg a törvény. Van is egy ismerősöm, aki jobbkormányos autót vezet, amit Nagy-Britanniából hozott, hiszen nagyon jó áron meg tudta vásárolni. Az biztos, hogy aki ilyen autót vásárol, nem azért teszi, mert jobbak, hanem azért, mert olcsón megkapják” – emelte ki Demeter.

Lényegesen olcsóbbak

Demeter Balázs állítását igazolják a különböző eladási oldalakon közzétett ajánlatok is, amelyekből kitűnik, hogy

két ugyanolyan típusú autó közül számottevően kevesebbet kérnek annak esetében, amelyikben jobb oldalon található a kormány.

Az olx.ro internetes oldalon

egy 2007-es, jobbkormányos Honda Civicért például 2490 eurót kérnek, a hasonló évjáratú balkormányos megfelelőiért azonban mintegy ötezer eurót.

Ugyanezen az oldalon egy 2008-as összkerékmeghajtású Škoda Octavia Scout (dízel) balkormányos változata 5850 euró, egy ugyanilyen típusú, 2009-es jobbkormányosért azonban csak 3850 eurót kérnek.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
Hirdetés