Hirdetés
Hirdetés

Több száz kilométert tekernek a rádiósok, hogy eljussanak a hallgatóikhoz

Kilenc nap alatt több mint négyszázötven kilométert tesznek meg a rádió munkatársai •  Fotó: Facebook/Gurul a rádió

Kilenc nap alatt több mint négyszázötven kilométert tesznek meg a rádió munkatársai

Fotó: Facebook/Gurul a rádió

Kilenc nap alatt mintegy négyszázötven kilométert tekernek a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai. Szombaton Gyimesbükkről indultak, a rádió adáskörzetét végigtekerve pedig vasárnap Marosvásárhelyre érkeznek vissza. A 18. alkalommal megszervezett Gurul a rádió akciót idén tizenketten tekerik le elejétől a végéig, de közben sokan csatlakoznak még rövidebb-hosszabb ideig a csapathoz.

Szász Cs. Emese

2018. szeptember 17., 18:422018. szeptember 17., 18:42

2018. szeptember 17., 18:432018. szeptember 17., 18:43

Hétfőn Tusnádfürdőn éppen a reggeli közben értük utol a Gurul a rádió csapatát, amikor Kádár Zoltán főszervező beszámolt a kezdeti tapasztalataikról. Mint ismertette, idén Gyimesbükkről indult útnak a rádió, szombaton Szépvízen szálltak meg, vasárnap pedig Tusnádfürdőn éjszakázott a csapat.

A hallgatókkal való találkozás

„Mindenütt nagy szeretettel fogadnak, húszasával tekernek velünk egy darabig, gyerekek, felnőttek, vannak, akik régi ismerőseink, de új hallgatók is csatlakoznak hozzánk. Öröm így kerékpározni” – mesélt tapasztalataikról Kádár Zoltán, aki Borbély Zoltán kollégájával együtt még sosem hiányzott a Gurul a rádió kerékpártúra egyetlen kilométeréről sem, pedig

idén immár tizennyolcadik alkalommal vállalkoztak arra, hogy körbetekerik a Marosvásárhelyi Rádió adáskörzetét.

Ezúttal a rádió munkatársai közül tizenketten biciklizik le a kilenc napot, köztük két hölgy is: Antal-Jós Erika hírszerkesztő immár ötödik éve kerékpározik, Bódizs Edith riporter azonban először vesz részt a biciklitúrán. Mindannyiukat a kerékpározás iránti szereteten túl a rádió adáskörzetének megismerése, a hallgatókkal való találkozás az, ami arra buzdítja, hogy csatlakozzanak a Gurul a Rádió csapatához.

Nagykorúvá lett biciklitúra 

Kádár Zoltán, a Gurul a rádió főszervezője elmondta, noha nagykorúvá lett a kerékpáros túrájuk, a célok a kezdetektől nem sokat változtak. „Elsősorban célunk találkozni személyesen a hallgatóinkkal, meghallgatni bújukat, bajukat, bájukat, beszélgetni a rádióműsorokról, beszélgetni az aktualitásokról. Ezenkívül a kerékpáros közlekedést is szeretnénk népszerűsíteni, valamint a turizmust. Székelyföldön egyre több panzió létesül, egyre több turisztikai egység, de ehhez kell infrastruktúra, a szolgáltatások minősége is kell változzon, mert az igények már mások” – fogalmazott lapunknak Kádár Zoltán.

Hirdetés

A kollégák természetesen nem lazsálnak a biciklizés közbeni szünetekben sem: interjúkat, riportokat készítenek élőben, de haza is visznek hanganyagokat, valamint napi hét alkalommal tudósítanak magyarul és ugyanannyiszor románul is. A tervek szerint

legkevesebb napi negyven kilométert tekernek, de olyan napjuk is van, amikor nyolcvan kilométert is megtesznek.

Több településen is szervezett programokkal várják a rádiósokat a hallgatók, ugyanakkor szeptember 22-én, szombaton részt vesznek a parajdi nemzetközi töltöttkáposzta-fesztiválon is, főznek egyet, majd vasárnap a Szováta–Nagyernye útvonalon Marosszentgyörgy irányában érkeznek haza, Marosvásárhelyre. Aki csatlakozna, ezen az útvonalon kell keresse a kerékpározó rádiósokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Kataszteri leállás: meghosszabbíthatják a kedvezményes áfára jogosító határidőt

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.

Kataszteri leállás: meghosszabbíthatják a kedvezményes áfára jogosító határidőt
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Egyre többen kérnek segítséget családon belüli erőszak miatt

Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.

Egyre többen kérnek segítséget családon belüli erőszak miatt
2026. július 23., csütörtök

Új bölcsődéket adtak át Siménfalván és Csíkbánkfalván

Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.

Új bölcsődéket adtak át Siménfalván és Csíkbánkfalván
2026. július 23., csütörtök

Ennyi kellett a bejutáshoz: közzétették a kilencedik osztályos felvételi eredményeit

A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.

Ennyi kellett a bejutáshoz: közzétették a kilencedik osztályos felvételi eredményeit
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Megvan a rangsor, a belügyminiszter szerint soha nem állt ilyen jól a román útlevél

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.

Megvan a rangsor, a belügyminiszter szerint soha nem állt ilyen jól a román útlevél
2026. július 23., csütörtök

Új járdák, kerékpárutak és zöldfelületek épülnek Gyergyószentmiklóson

Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.

Új járdák, kerékpárutak és zöldfelületek épülnek Gyergyószentmiklóson
2026. július 23., csütörtök

Nem tudták igazolni több mint 23 köbméter faanyag eredetét, elkobozták a készletet

Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.

Nem tudták igazolni több mint 23 köbméter faanyag eredetét, elkobozták a készletet
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben

Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben
Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben
2026. július 23., csütörtök

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben

2026. július 23., csütörtök

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson

Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson
Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson

2026. július 23., csütörtök

Hosszú küzdelemként írták le az autonómia ügyét

A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.

Hosszú küzdelemként írták le az autonómia ügyét
Hirdetés