
Csőtörés esetén fürdőkádakban is kell tartalékolni a vizet, ha időben észlelik a bajt. Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Tusnád község az egyik elszenvedője a települést és Tusnádfürdőt is kiszolgáló vízvezeték gyatra állapota miatti csőtöréseknek, ráadásul az utcai hálózatokon is történnek meghibásodások. Amióta szolgáltatót váltottak, részben javult a helyzet.
2024. december 10., 12:452024. december 10., 12:45
A hosszú előkészületek, meglévő finanszírozás és kiviteli szerződés ellenére csak nemrég adta ki a kezdési utasítást az Országos Beruházási Társaság (CNI) a Csíkszentsimontól Tusnádfürdőig húzódó, a várost és a községet ellátó új vízvezeték építésére, mert a meglévő rendszeresen elszakad. Ez a beruházás lényeges változást hoz majd a szolgáltatásban, de a község számára legalább ilyen fontos volt az is, hogy meghibásodások esetén megfelelően tudjanak beavatkozni.
Idén váltottak szolgáltatót, a községi vízhálózat üzemeltetését a tusnádfürdői Goscom Kft. hatásköréből a Harvíz Rt. regionális szolgáltatónak adták át. Erre azért is szükség volt, mert
A vizet ezzel együtt továbbra is a tusnádfürdői tulajdonban levő fővezetékből kapja a község, ezt a Harvíz vásárolja meg, és adja tovább.

Nemcsak Tusnádfürdőt, a vele szomszédos Tusnádot is nehéz helyzetbe hozta a várost és a községet kiszolgáló vízvezeték elmúlt években történt rendszeres meghibásodása miatti vízhiány. Most a község vízhálózatának üzemeltetését a Harvíznek adják át.
Molnár József tusnádi polgármester szerint a továbbra is rendszeresen jelentkező csőtörések esetén, amennyiben ezek a községi hálózaton történnek, gyorsabb beavatkozást tud biztosítani a Harvíz, viszont ha a fővezetéken következik be meghibásodás, akkor a tusnádfürdői szolgáltató az illetékes. Így
Ilyenkor ha esetleg tűz keletkezik, a felszerelt tűzcsapok is használhatatlanok.
Tusnádon is arra számítanak, hogy az új fővezeték kiépítése és üzembe helyezése után akadálymentes lesz a vízszolgáltatás, ehhez azonban
Ezt a beruházást a Harvíz segítségével szeretnék elvégezni, a regionális szolgáltatónak a község is támogatást tud biztosítani, ha erre igény van – tudtuk meg.
Tusnád ugyanakkor a víz- és szennyvízhálózat bővítése érdekében is támogatásért pályázott, mivel még vannak olyan falurészek, ahová a vízvezeték nem ért el, illetve olyan esetek is, ahol a szennyvízhálózat fővezetéke magasabban helyezkedik el, mint a fogyasztók lakóhelye, ezért nem tudtak csatlakozni, ezekre most megoldást kell találni – vázolta a polgármester.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
szóljon hozzá!