
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Románia nyugdíjas lakossága 2020-ban átlagban véve 5,128 millió személyt számlált, 29 ezerrel kevesebbet, mint 2019-ben, a havi átlagnyugdíj értéke pedig 1500 lej volt, 16,1 százalékkal magasabb az előző évinél – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataira hivatkozva.
2021. március 30., 11:202021. március 30., 11:20
Az állami nyugdíjrendszerhez tartozó nyugdíjasok megközelítőleg 4,675 millióan voltak, háromezerrel többen, mint az előző évben.
2020-ban az állami társadalombiztosítási nyugdíj átlagértéke 1450 lej volt. A nettó nyugdíj (korhatáros nyugdíjba vonulás és teljes járulékfizetési idő mellett) átlagértéke és a nettó átlagfizetés közötti arány 52 százalék volt (az előző évben 48,4 százalék).
Tavaly 29 ezerrel csökkent a nyugdíjasok száma 2019 utolsó negyedévéhez viszonyítva, az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerhez tartozók száma pedig háromezerrel nőtt. Az átlagnyugdíj és a társadalombiztosítási rendszer átlagnyugdíja 16,1, illetve 16,3 százalékkal emelkedett az előző évhez mérten.
Az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerhez tartozó személyek és az alkalmazottak aránya 9 a 10-hez volt országos szinten, azonban területi leosztásban nagy különbségeket kapunk. Így
Giurgiu és Vaslui megyében 15 a 10-hez az arány, Botoşani megyében pedig 14 a 10-hez.
Jelentős különbségek voltak az állami társadalombiztosítási átlagnyugdíj értékét illetően is: míg Botoşani megyében 1152 lej, Giurgiu megyében 1160 lej, Vrancea megyében 1178 lej volt, addig Hunyad megyében 1925 lejre, Bukarestben 1831 lejre, Brassó megyében pedig 1720 lejre rúgott az értéke. Az állam által biztosított minimális alapjövedelemben összesen 968 400 személy részesült tavaly.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén.
A gázolaj literenkénti ára ismét meghaladja a 10 lejt, a benzin ára pedig a 10 lejes lélektani határt ostromolja miután az OMV-Petrom hálózat ismét árat emelt péntektől.
Két városban is medve jelenlétére figyelmeztették a lakosságot Hargita megyében csütörtök este és péntek reggel.
Kimenekítették a betegeket csütörtök este a Bihar megyei vaskohsziklási pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.
Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
szóljon hozzá!