
Fotó: Kristo Robert
A pedagógusok nyolcas fölötti jegyekkel már jó eséllyel pályázhatnak címzetes posztokra. Helyettesítő állások betöltésére azonban legkevesebb ötöst kellett elérniük a vizsgázóknak. Több mint 300 elégedetlen tanár és tanító nyújtott be óvást Maros megyében.
2010. július 21., 16:192010. július 21., 16:19
2010. július 21., 17:132010. július 21., 17:13
Fotó: Kristo Robert
Az 1400 jelentkező közül mindössze 407-en értek el hetes osztályzatot. A jegyeikkel elégedetlen pedagógusok közül majdnem 300-an kérték dolgozataik újrajavítását július 19-én este hatig. Főleg tanítókból és óvónőkből volt túljelentkezés, így közülük került ki a legtöbb óvást benyújtó is, de volt köztük olyan is, aki matematikából, román, illetve magyar nyelv és irodalomból kapott osztályzatával nem volt megelégedve. A hatosnál kisebb jegyet elért jelentkezők, illetve az egyetlen címzetes angol tanári állásért vizsgázók közül fellebbeztek a legtöbben. Összesen 112 tanár jelentkezett arra az egy helyre, amelyet angol tanároknak hirdettek meg Maros megyében. Az óvás utáni végleges eredményeket szerda délutánig függesztik ki.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
szóljon hozzá!