
Tavaly is bőven volt dolguk a rendőröknek. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Közel 5000 bűncselekmény, négy gyilkosság, egy csecsemőgyilkosság, 1028 lopás és 27 halálos áldozatot követelő súlyos közúti baleset – többek között így néz ki Hargita megye 2018-as rendőrségi mérlege. Ezekkel az értékekkel a megyei bűnözési arány bőven az országos érték alatt áll.
2019. február 21., 13:212019. február 21., 13:21
Noha összességében csökkent a bűncselekmények száma tavaly Hargita megyében,
– derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság 2018-ra vonatkozó évértékelő beszámolójából. A súlyos közúti balesetek száma stagnál.
A Hargita megyei rendőrség személyzethiánya kevéssel (0,64 százalékkal) csökkent tavaly 2017-hez képest, a meghirdetett 878 állásból 668-at töltöttek be, ami 76,26 százalékos alkalmazási arányt jelent. Az intézménynél szolgálatot teljesítő rendőrök átlagéletkora 37,9 év. Az éves beszámoló szerint összesen
Kedvező továbbá az is, hogy a megyei bűnözési arány bőven az országos érték alatt található: miközben utóbbi esetében 2389 észlelt bűncselekmény jut százezer lakosra, Hargita megyében „mindössze” 1483. A személy elleni bűncselekmények száma is csökkent 3,26 százalékkal: tavaly 1931 ilyen eset történt a 2017-es 2136-hoz képest. A erőszakkal elkövetett súlyos bűncselekmények közül néhány kategóriában azonban növekedés figyelhető meg.
Szintén „újdonság” a csecsemőgyilkosság, amely korábban nem fordult elő, tavaly azonban történt egy ilyen eset is. Az ütlegelés és egyéb erőszakos cselekedetek száma viszont csökkent, a 2017-es 1051-ről ezerre. Szintén csökkent a családon belüli erőszak a tavalyelőtti 382 esetről 362-re, továbbá 48 távoltartási végzést állítottak ki a bíróságok. A vagyon elleni bűncselekmények száma is csökkent tavaly 12,82 százalékkal 2017-hez képest. Az 1734 ilyen típusú bűncselekmény közül a legtöbb, szám szerint
Ám míg utóbbiak száma mind csökkent, a rablásoké nőtt, 20 ilyen esetet jegyeztek tavaly.
A fegyverekkel, robbanóeszközökkel és egyéb veszélyes anyagokkal kapcsolatos bűncselekmények száma 94-ről 61-re csökkent tavaly. Az esetek felderítése során
Az utcán elkövetett bűncselekmények tekintetében is jól áll Hargita megye, hiszen mindössze 136 ilyen esetet jegyeztek tavaly. Ezzel 40 észlelt bűncselekmény jut százezer lakosra ebben a kategóriában a megyében, ami jóval kevesebb, mint az országos 134 eset.
Lopás, ütlegelés, rongálás és fenyegetés kevesebb történt tavaly vidéken, a gyilkosság, erőszak és rablás azonban növekedett. A súlyos közúti balesetek száma az egyetlen olyan kategória, amely a 2017-es adatokkal megegyezően alakult tavaly is: mindkét évben
A tavalyi súlyos balesetekben 202 személy szerzett súlyos sérüléseket (eggyel több, mint 2017-ben), 91 enyhébben sérült (15-el több, mint 2017-ben), illetve 27 személy életét vesztette (3-al kevesebb, mint 2017-ben). A súlyos esetek mellett 273 enyhe baleset is történt a megyében, amelyek során 375 személy szerzett enyhébb sérüléseket.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
2 hozzászólás