
Fotó: Boda L. Gergely
A csapat a virágórától indulva kerülte meg a főteret, melyhez több száz érdeklődő is csatlakozott. Az idő is kedvezett az idei civil vásárnak, ugyanis több ezer marosvásárhelyi látogatott ki szombaton a főtérre. Az idei esemény főszervezője a Divers Egyesület és az Alpha Transilvana Alapítvány volt. A rendezvény kulturális részét pedig az Amphion Kulturális Egyesület, míg a sportvetélkedők szervezését a Hifa Egyesület vállalta fel.
2010. május 09., 18:382010. május 09., 18:38
Fotó: Boda L. Gergely
A napsütéses időben több ezer érdeklődő sétált végig a felhúzott sátrak között már a délelőtti óráktól kezdődően, ahol szinte az összes szervezet valamilyen játékkal, vetélkedővel csábította sátrához az arra járókat. A virágóra körül gyűltek össze a táncos lábú érdeklődők, ahol Fazakas János magyar, román és roma néptáncokra tanította őket. Hangos zene, sportvetélkedők, sakk- és ostáblaversenyek tették még interaktívabbá az eseményt, amellyel a civil szféra színes palettájára kívánták felhívni a figyelmet a szervezők. A sportvetélkedőkön kívül gombakiállítást, bábszínházat, street dance bemutatót is láthattak az arra járók, de még autós ütközés-próbán is részt vehettek a bátrabbak.
Az egészségügyi sátor idén sem hiányzott a főtérről, ahol elsősegély nyújtási, vérnyomás- és vércukormérési bemutatókat is tartottak a Rheum Care Alapítvány és a Vöröskereszt képviselői. A szervezők arra voltak kíváncsiak még a pár hónappal ezelőtt meghirdetett szavazáson, hogy a marosvásárhelyiek kinek a megnyitó beszédét hallgatnák meg a legszívesebben május 8-án. A versenyt Borbély László, környezetvédelmi és erdészeti miniszter nyerte, de mivel a fővárosban volt dolga, helyette Koreck Mária, a Divers Egyesület képviselője nyitotta meg a vásárt.
Bár a nagyszabású külföldi reklámkampány elindítása még várat magára, a belföldi piacon továbbra is aktív Maros megye. Jövő héten a Bukarestben megnyíló országos turisztikai vásáron keresik a választ arra, mire vágynak leginkább a bukaresti látogatók.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.