
Kivitelezés előtt áll a csíkszeredai Kalász lakótelep felújítása. Részben kormánytámogatásból valósulna meg
Fotó: Sándor Csilla
Több csíkszeredai beruházás dokumentációját módosították a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén oly módon, hogy belefoglalták a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) révén várható kormánytámogatás összegét azok költségvetésébe.
2017. november 02., 10:152017. november 02., 10:15
A Csíkszeredában folyamatban lévő fejlesztések között szerepel a Kalász lakótelep felújítása, amelyhez már elkészültek a tervek, miután szeptemberben módosították a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát és jóváhagyta azt a helyi önkormányzati képviselő-testület. Szőke Domokostól, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk, hogy a kivitelezésre készülnek elindítani a közbeszerzési eljárást. A munkálatok értékét 11,7 millió lejre becsülték, ennek legnagyobb hányadát a Helyi Fejlesztési Országos Program révén finanszírozná az állam, a helyi költségvetésből 339 ezer lejt biztosítanának erre. Mint korábban beszámoltunk róla,
Fotó: Sándor Csilla
Tervezés előtti beruházások
Az alpolgármester tájékoztatása szerint most szeretnének szerződést kötni a Kicsimező utca teljes szakaszának felújítására. A munkálatokra 1,4 millió lejt szánnak, ebből 235 ezer lejt helyi költségvetésből, a fennmaradó részt állami büdzséből biztosítanák. Szintén tervezési szakaszban van a Nagy István Művészeti Középiskola tornatermének felépítése, megvalósítására 5,6 millió lejt irányoztak elő, amelyből 3,6 millió lejt a város állna, a többit az országos költségvetésből fedeznék. Tervezés alatt áll még a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének felépítése is, amelyet 7,3 millió lejből valósítanának meg, a város 5 millió lejt biztosítana rá, a többi költséget az állam állná.
Ugyanakkor további beruházásokhoz várnak országos támogatást. Például a Malom lakótelepi napközi otthon felépítésének megvalósíthatósági tanulmányában 8,7 millió lejre becsülték a munkálatok értékét, amelyből 6,6 millió lejt a helyi költségvetésből, a fennmaradó összeget kormánypénzből fedeznék. A korábbi elképzeléseken nem változtattak, a létesítményt az önkormányzat Nagyrét utcai területére tervezték felépíteni, amelyben 8 napközis csoportnak biztosítanának helyet, saját konyhával, mosodával és egyéb kiszolgáló helyiségekkel együtt.
Fotó: Sándor Csilla
A Zsögöd utca második szakaszának felújítását 1,4 millió lejből valósítanák meg, ebből 339 ezer lejt fedeznének a város pénzéből, a többit állami költségvetésből.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
szóljon hozzá!