
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Előzetes letartóztatásba került egy 15 éves brassói fiatal, miután több személygépkocsit megrongált, eleget téve egy közösségi oldalon kapott kihívásnak. Az egyik autó teljesen kiégett, a tűz pedig egy másik járműre is átterjedt. A fiatal a közösségi oldalon közvetítette a rongálást, hogy bizonyítsa, teljesítette a kihívást.
2026. február 17., 07:402026. február 17., 07:40
Egy közösségi oldalon kapott kihívásnak megfelelve egy 15 éves kiskorú szombatra virradóan téglával betörte egy brassói utcában egy parkoló személyautó hátsó szélvédőjét, bal első ablakát és szélvédőjét pedig megrepesztette.
Még ugyanazon az éjszakán negyed négy körül egy másik utcában – szintén a kihívásnak eleget téve – egy kővel betörte egy másik gépkocsi hátsó szélvédőjét, majd felgyújtotta az autót. A lángok átterjedtek a mellette parkoló járműre is – tájékoztatott hétfői közleményében a brassói ügyészség.
A hatóság szerint a fiú, miközben az autók lángoltak, élőben közvetített, hogy bizonyítsa: teljesítette a kihívást.
A fiatal gyanúsítottat előbb huszonnégy órára őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatását kezdeményezték, amit jóvá is hagyott a bíróság harminc napra.
Bár az elmúlt években látványosan visszahúzódott a víz a szépvízi tározóban, a Csíki-medence ivóvízellátása továbbra sincs veszélyben. Sőt a kapacitása azt is megbírja, hogy a jövőben további alcsíki településeket csatoljanak rá a rendszerre.
Csütörtök délután egy 72 éves férfit megtámadott és megharapott egy medve a Beszterce-Naszód megyei Bükkös (Bichigiu) település külterületén, ahol két héttel ezelőtt egy nőt ölt meg a nagyvad.
Nicușor Dan államelnök csütörtökön megtámadta az alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely szerint idén országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ismertette állaspontját a civil szervezetek finanszírozását szigorító törvénytervezetről Nicușor Dan államfő, csütörtökön.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére, köztük a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára is.
Több mint ötezer, az 1989 utáni átmeneti időszakhoz kapcsolódó diplomáciai dosszié titkosításának feloldását hagyta jóvá a román kormány.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön másodszorra is nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mario Iorgulescut.
Új reformcsomagot jelentett be Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön, amely megváltoztatja a kórházak finanszírozásának és szervezésének módját.
A Helyi Rendőrség Napját ünnepelték csütörtökön Székelyudvarhelyen, ahol járműfelvonulást is tartottak. Mindeközben Civium Protect-díjjal ismerték el Balázsi Hajnalka helyi rendőr munkáját, segítőkészségét.
Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
1 hozzászólás