
Fotó: Orbán Orsolya
Bíróság elé állítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a külügyminisztérium egyik volt könyvelőnőjét, akit azzal vádolnak, hogy munkabér jogcímen illegálisan folyósított pénzt magának és két másik személynek 15 éven át.
2026. június 22., 19:242026. június 22., 19:24
A DNA hétfői közleménye szerint vádalkut kötöttek Lavinia-Daniela Păunéval, akit hivatali visszaélésben való bűnrészesség, közokirat-hamisítással és hamisított közokirat felhasználásának bűntettével vádolnak. A könyvelőnő szabadlábon védekezhet – írja az Agerpres.
Az ügyészek szerint 2009 májusa és 2024 áprilisa között Lavinia-Daniela Păune a külügyminisztérium könyvelőjeként a bérjegyzék és a többi hozzá kapcsolódó irat meghamisításával
A könyvelőnő és az ügyben érintett másik két személy összesen 7 176 957 lejhez jutott hozzá illetéktelenül. Az illegálisan kifizetett összegekhez kapcsolódó adókkal és járulékokkal együtt az okozott kár meghaladja a 8,4 millió lejt – közölte a DNA.
A vádhatóság szerint Păune beismerte a tetteit, elfogadta a cselekmények jogi minősítését, és egyetértett a három év és egy hónap börtönbüntetéssel is. A bűncselelmény elismeréséről szóló megállapodás önmagában még nem jelent jogerős ítéletet, a döntést még jóvá kell hagynia a fővárosi törvényszéknek.
Eltörölné a külön középiskolai felvételi vizsga lehetőségét a szenátus oktatási bizottsága: a testület szerdán egyhangúlag megszavazta a vonatkozó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezését.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
szóljon hozzá!