Tizedik alkalommal Gurul a Marosvásárhelyi Rádió!

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Május 27. és június 5. között ismét felkeresi kerékpáron adáskörzetét a Marosvásárhelyi Rádió karavánja. A guruló rádiósok eddig több mint 5000 kilométeren és többszáz találkozón, valamint ezernél is több hangfelvételen vannak túl. Most a tizedik túrára indulnak.

Gáspár Botond

2010. május 24., 16:162010. május 24., 16:16

Galéria

A 10 évet tíznapos körúttal szeretnék még emlékezetesebbé tenni. A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, a túra ötletgazdája, Kádár Zoltán elmondta, felkeresik mind az öt megyét, ahol hallható a rádió adása, így eljutnak a Maros, a Szeben, a Hargita, a Kovászna és a Brassó megyei hallgatókhoz is. Megközelítőleg 650 kilométert tekernek le. A Marosvásárhelyi Rádió népszerűsítése mellett a kerékpáros turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázását is feltérképezik. Az idei túra főtámogatója a környezetvédelmi minisztérium, további partnereik pedig a Maros, a Hargita, a Kovászna és a Brassó megyei tanács. Indulás május 27-én, csütörtökön 9 órakor a rádió udvaráról.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely



A program:

I. Nap, május 27., csütörtök
Kisbodon 9,45 4 km
Karácsonyfalva 10.00
Stejeriş – Cserefalva
Gruişor – Kisgörgény
Csóka 12 km
Koródszentmárton 11.00 25 km
Erzsébetváros 14.00–15.30 12 km
Berethalom 16.30
Összesen: 60 km

II. Nap, május 28., péntek
Berethalom 10.00 6,4 km
Richiş – Riomfalva 10.30 8,3 km
Pelişor – Magaré 11.30 8,0 km
Bârghiş – Bürkös 12.15 8,3 km
Szentágota 12.45 17 km
Netus 14.30 10 km
Apold 15.15 7 km
Küküllősáros 16.30 9,1 km
Segesvár 17.30
Összesen 73 km

III. Nap, május 29., szombat
Segesvár 9.30 4,3 km
Fehéregyháza 10.00 6 km
Héjjasfalva 10.30 4,4 km
Újszékely 10.45 3 km
Alsóboldogfalva 11.00 3,4 km
Székelykeresztúr 11.30–12.00 8,7 km
Siménfalva 12.30 12 km
Székelyszentlélek 13.15–14.15 10 km
Székelyudvarhely 15.30–16.30 18 km
Homoródfürdő 18.00
Összesen: 68 km

IV. Nap, május 30, vasárnap
Homoródfürdő 9.30 4 km
Kápolnásfalu 10.00 2 km
Szentegyháza 10.15–11.00 10 km
Lövéte 11.30–12.00 5 km
Homoródalmás 12.30 10 km
Oklánd 13.15–13.45 15 km
Vargyas 15.15 10 km
Barót 16.00–16.30 10 km
Miklósvára 17.00 5 km
Nagyajta 17.30 3 km
Középajta 18.00
Összesen: 71 km

V. Nap, május 31, hétfő
Középajta 9.30 3 km
Nagyajta 9.45 5 km
Bölön 10.00 12 km
Hídvég 10.45 12 km
Bodfalu 11.30 15 km
Brassó 13.30–14.30 10 km
Szászhermány 15.30 12 km
Ilyefalva 16.15 10 km
Sepsiszentgyörgy 17.00–17.30
Összesen: 77 km

VI. Nap, június 1, kedd

Sepsiszentgyörgy 9.00–10.00 20 km
Málnásfürdő 11.15 12 km
Bükszád 11.45 6 km
Tusnádfürdő 12.30–13.30 8,7 km
Tudnád 14.00 2,5 km
Csíkkozmás 14.30 5 km
Csíkszentmárton 15.15 10 km
Csíkszentkirály 16.00–16.30
Összesen: 62 km

VII. Nap, június 2., szerda
Csíkszentkirály 9.30 10 km
Csíkszereda 10.00–12.00 6 km
Csíkcsicsó 12.30 4 km
Madéfalva 13.00 2 km
Csíkrákos 13.30 6 km
Csíkmadaras 14.00 2 km
Csíkdánfalva 14.30 2 km
Csíkkarcfalva 14.45
Csíkszentdomokos 15.15 10 km
Balánbánya 16.00 13 km
Kovács Péter 18.00
Összesen: 62 km

VIII. Nap, június 3., csütörtök
Kovács Péter 10.30 10 km
Gyergyószentmiklós 11.30–12.30 6 km
Gyergyószárhegy 13.00–14.00 8 km
Gyergyóditró 14.30 5 km
Gyergyóremete 15.00 24 km
Laposnya 18.00
Összesen: 51 km

IX. Nap, június 4., péntek
Laposnya 9.30 24 km
Görgémylibánfalva 10.30 7 km
Görgényszentimre 12.00 7 km
Görgényoroszfalu 12.30 6 km
Szászrégen 13.00–14.00 10 km
Beica de Jos 14.30 13 km
Székelyhodos 15.30
Összesen 67 km

X. Nap, június 5., szombat
Székelyhodos 10.30 7 km
Csíkfalva 11.00–12.00 5 km
Nyárádszereda 12.30–14.30 7 km
Gálfalva 15.00 5 km
Nyomát 15.30 7 km
Jedd 16.00 3 km
Marosvásárhely 16.30
Összesen: 40 km


Összesen: 639 km

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Hirdetés