Tiszta vizet az egészséges világért

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Március 22-én a Víz világnapját, március 23-án pedig a Meteorológia világnapját ünnepeljük, ebből az alkalomból – annál is inkább, mivel Marosvásárhelyen a két szakintézmény egy épületben székel – közös rendezvényt tartottak a Maros Vízügyi Vezérigazgatóságon. Fő téma: a víz és az időjárás a biztonság és az egészség tükrében.

Gáspár Botond

2010. március 22., 18:442010. március 22., 18:44

2010. április 08., 18:372010. április 08., 18:37

•  Fotó: illusztráció Galéria

Fotó: illusztráció

Két kerek évfordulót ünnepel a Maros megyei meteorológiai intézet. Makkai Gergely igazgató elmondta, az 1873-ban alapított Nemzetközi Meteorológiai Szervezet utódaként 1950. március 22-én Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet (WMO), másnap életbe lépett a szervezet alapokmánya, erre emlékezve határozták el 1960-ban a Meteorológiai Világnap megünneplését, s azt azóta minden évben március 23-án tartják.

Az időjárás nincs tekintettel az országhatárokra

„Manapság már a WMO-nak 189 tagja van a világ minden tájáról. A világszervezet fennállásának 60. évfordulója mellett ma ünnepeljük a marosvásárhelyi intézet létrehozásának 30. évfordulóját, az idei rendezvény-sorozat témája: hogyan szolgálja a meteorológia a világot, az emberiség jólétét” – mondta Makkai Gergely. Szerinte a meteorológia a legnemzetközibb tudomány, hiszen az időjárás nincs tekintettel az országhatárokra. „Manapság már ismerjük a műholdakat, így lehetővé vált az időjárási jelenségeket fentről figyelni, addig csak a Föld felszínéről próbáltunk következtetni arra, hogy mi történhet a légtérben. A rendszerünkben a legerősebb számítógépekkel dolgozunk. Romániában 3 dimenziós térképet használunk, amelyet 50 szintre osztottunk, ez összesen 4,5 millió pontból áll. A pontokra matematikai képleteket vetítünk ki, 30 órás előrejelzéshez 4320-szor kell ezt újraszámítani. Marosvásárhelyen az a dolgunk, hogy leosszuk az előrejelzést kis területekre, ezt ma már 3 kilométeres körzetre megtehetjük, ami nagyvárosok esetén lakónegyedet jelent” – mondta Makkai Gergely.

15 éven belül 2 milliárd ember maradhat ivóvíz nélkül

A víz világnapján a Maros Vízügyi Vezérigazgatóság székhelyén az alárendeltségükbe tartozó medence tanácsának ülését tartották, ahol a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a négy megyében (Fehér, Hunyad, Arad, Maros) gátakat, duzzasztókat építettek, valamint elönthető területeket jelöltek ki, hogy elkerüljék a 2005. augusztus 23-ai székelyudvarhelyi árvízhez hasonló áradásokat. Akkor a Hargita megyei településen és környékén 13 személy vesztette életét.

A Maros Vízügyi Vezérigazgatóság vezetője, Teodor Giurgea elmondta, ha az emberiség nem állítja le a jelenlegi szennyezés mértékét, akkor 15 éven belül 2 milliárd ember maradhat ivóvíz nélkül.

Túl magas a szennyezés

Naponta 2 millió tonna szennyvizet engednek a világ folyóvizeibe. Romániában a szennyező komponensek több mint 50 %-a a nagyvárosokból származik. Annak ellenére, hogy 2005–2008 között 10 %-os csökkenést észleltek, továbbra is magas a szennyezett vízmennyiség. Jelenleg Románia egyetlen nagyvárosában sincs az európai előírásoknak megfelelő tisztítóállomás.

Bemutatók gyerekeknek

Március 22–26. között több mint 200 óvodás, diák és egyetemista részvételével tartanak ismertetőt az Aquaserv regionális vízszolgáltató szakemberei arról, hogyan válik a Maros vize ihatóvá és milyen folyamatokon megy keresztül a szennyvíz annak érdekében, hogy visszakerülhessen a folyóba – mindezt a marosvásárhelyi vízüzemnél és a maroskeresztúri tisztítóállomáson mutatják meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre

Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre
2025. augusztus 24., vasárnap

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
2025. augusztus 24., vasárnap

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec

A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec
2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen