
Több mint száz nyugdíjas kérte a kormány lemondását a Maros Megyei Kormánybiztosi Hivatal előtt Marosvásárhely központjában. A hajlott korúak transzparensekkel és kiabálva érkeztek a Győzelem térre, hogy tiltakozzanak a kormány megszorító intézkedéseinek a bevezetése ellen.
2010. május 12., 12:582010. május 12., 12:58
2010. május 12., 13:122010. május 12., 13:12
„A csökkentés mellett a társfinanszírozásos rendszert is bevezetik, és fizetni kell majd a vizsgálatokért. Az ártámogatott és ingyenes gyógyszerekre sincs pénze a biztosítóháznak. Az orvosságokat így miből vásároljuk meg?” – tette fel a kérdést a vezető.
Legkevesebb 100 Maros megyei szakszervezetis lesz jelen a május 19-ére tervezett bukaresti tüntetésen – jelentette be a Testvériség Szakszervezet Maros megyei fiókjának vezetője, Călin Orlando Cociş. A jelzett időpontot követően több utcai megmozdulásra is sor kerül majd Marosvásárhelyen is. Cociş szerint az állami alkalmazottakhoz és a nyugdíjasokhoz csatlakoznak majd a magánszféra munkásai is, akik az ételjegyek megadóztatása miatt fognak tüntetni.
Bár a nagyszabású külföldi reklámkampány elindítása még várat magára, a belföldi piacon továbbra is aktív Maros megye. Jövő héten a Bukarestben megnyíló országos turisztikai vásáron keresik a választ arra, mire vágynak leginkább a bukaresti látogatók.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.